Nagyon is valóságos volt ez. Igazán háborúba indultak. Valahányszor elmentek, azt gondoltam, nejlonzsákban fognak visszajönni. Vagy egyáltalán nem jönnek vissza. Éjszaka nem tudtam aludni, annyira nyomasztott. De mindig visszajöttek. Berúgtak, bekábítóztak, befeküdtek az első ágyba, és nem látszott rajtuk semmi változás, de a szemükben megvillant néha valami vad fény.

Amikor eljön a halál, mindig bejelentés nélkül érkezik, mindig kegyetlen és vérszomjas. Értelmetlen és abszurd.

A magányos férfiak úgy élnek, akár a farkasok. A házuk éjjeli menedékhely csupán, ahová azért térnek meg éjszakára, hogy lerogyjanak az örökké bevetetlen ágyra és elveszítsék az öntudatukat. Napközben semmi dolguk a szobákban. Sosincs étel a hűtőben, még egy csésze kávéra való friss tej sem, se kényelmes szófa, se lámpaernyőn átszűrődő hangulatvilágítás, se tűzifa. Csak poshadt étel és piszkos zoknik áporodott szaga.