Adj nekem egy vagy öt hozzávalót, ugyanezeket add oda tíz másik séfnek a világ bármelyik pontjáról. Rohadtul garantálom neked, hogy én fogom a legjobb fogást főzni.
Vajon ha a feleségem túlfőzi az articsókát vagy odaégeti a pizzát, akkor odafordulok hozzá, és hülye libának nevezem? Persze, hogy nem. De amikor ott állok a Mesterszakács vagy a Pokol konyhája studiójában, negyedmillió dolláros jutalom a tét, egy bunkó meg odajön, túlfőzi az articsókát, de azért konyhafőnök szeretne lenni egy négycsillagos hotelben, akkor biztosra veheted, hogy megszorongatom.
A spagettit úgy lehet a leghatékonyabban enni, hogy beszippantod, mintha porszívó lennél.
A világ minden sárgarépája, zellere és bőr nélküli csirkehúsa sem tudja megadni azt a mennyei kielégülést, amit egy szelet csokoládé meg tud – feltéve ha ez az, amit úgy istenigazából megkívántunk.
Az olyan étel, amelyik valódi élvezetet okoz, hosszú és rövid távon egyaránt inkább hasznunkra válik, mint holmi töltelékeledel, ami után tovább keringünk a konyhánkban a frigó körül.
Imádom a salsát és a mexikói ételeket. A másik nagy kedvencem pedig mostanában a tészta. Gyakran készítik carbonara spagettit és cukkinis, padlizsános, sajtos lasagne-t.
A legfontosabb tippem, hogyan főzzünk gyorsan finomat, hogy költsünk a jó hozzávalókra. Minél jobbak az összetevők, annál kevesebb energiával lehet valami finomat összehozni belőlük.
Azt mondják, minden jó főszakács mögött ott áll a profi konyhai csapat (és ez nagyon is igaz), de megbízható, lelkes, a minőségre kényes beszállítók és termelők nélkül mindez kevés lenne.
A feleségem a legrosszabb szakács. Nem hiszem, hogy a fasírtnak világítania kellene a sötétben.
A szakácskönyv az egyetlen könyv, amiről elmondhatjuk, hogy boldoggá tette az embereket.
A felfújtakon és süteményeken mindig meglátszik, ha a szakácsnő lelkiállapotával baj van.
Nem hiszem, hogy a szakácskönyvek által rögzített súlyadatok összefüggenének a végeredménnyel. Az egész méricskélési huncutság pusztán arra való, hogy misztifikálja a világ legprimitívebb szemfényvesztését, azaz a sütés-főzést. Ezáltal ad hatalmat a nők kezébe.
Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy „de már ebből eszünk!”
A mai világban elengedhetetlen alapkövetelmény a gasztronómiában, hogy egy konyhának személyisége legyen.
Mindig remek móka utazgatás közben kipróbálni a helyi konyhát, de időnként egy-egy falattal nem érhetjük be: a világnak akadnak olyan tájai, ahol erős gyomorra és komoly kalandvágyra is szükség van.
Az ingyenes ellátás azokból is kihozza a finnyás gasztrosznobot, akik amúgy mélyfagyasztott pizzán és sajtos kekszen tengődnek a mindennapokban.
Óh, higgyétek nekem: a szív, kedv, szeretet nélkül készült étel is olyan, mint aki készítette. S ezt a szeretetet, ezt a kedvet, ezt a szívet szeretném belopni, becsempészni mindenkibe, aki kis vagy nagy konyhán, szegényen vagy gazdagon, szerény fazékban vagy ragyogó üstben, spirituszon, gázon vagy egyéb tűzhelyen, olcsó anyagból vagy legdrágábból süt-főz családjának, vendégeinek, vagy idegeneknek az örömére és gyönyörűségére…
A főzés és sütés tudományának és művészetének sem az a teteje, hogy minden legjobb, legválogatottabb, legértékesebb anygból jót és művészit alkossunk, de az sem a rosszból jót varázsolni. A kontárkéz a legnemesebbet is megbecsteleníti – de a művész sem alkothat igazán jót, teljesen kielégítőt rossz vagy hibás anyagból. Kissé tapogatózva a meghatározásban, azt mondhatnám, hogy a szakács művészete: az anyagnak – legyen az értékes vagy olcsó – megválogatásában, a rendelkezésre álló anyagok megfelelő csoportosításában és minden anyagnak a legmegfelelőbb módon való elkészítésében áll.