A mai világban elengedhetetlen alapkövetelmény a gasztronómiában, hogy egy konyhának személyisége legyen.
Gasztronómia idézetek
Mindig remek móka utazgatás közben kipróbálni a helyi konyhát, de időnként egy-egy falattal nem érhetjük be: a világnak akadnak olyan tájai, ahol erős gyomorra és komoly kalandvágyra is szükség van.
Az ingyenes ellátás azokból is kihozza a finnyás gasztrosznobot, akik amúgy mélyfagyasztott pizzán és sajtos kekszen tengődnek a mindennapokban.
Óh, higgyétek nekem: a szív, kedv, szeretet nélkül készült étel is olyan, mint aki készítette. S ezt a szeretetet, ezt a kedvet, ezt a szívet szeretném belopni, becsempészni mindenkibe, aki kis vagy nagy konyhán, szegényen vagy gazdagon, szerény fazékban vagy ragyogó üstben, spirituszon, gázon vagy egyéb tűzhelyen, olcsó anyagból vagy legdrágábból süt-főz családjának, vendégeinek, vagy idegeneknek az örömére és gyönyörűségére…
A főzés és sütés tudományának és művészetének sem az a teteje, hogy minden legjobb, legválogatottabb, legértékesebb anygból jót és művészit alkossunk, de az sem a rosszból jót varázsolni. A kontárkéz a legnemesebbet is megbecsteleníti – de a művész sem alkothat igazán jót, teljesen kielégítőt rossz vagy hibás anyagból. Kissé tapogatózva a meghatározásban, azt mondhatnám, hogy a szakács művészete: az anyagnak – legyen az értékes vagy olcsó – megválogatásában, a rendelkezésre álló anyagok megfelelő csoportosításában és minden anyagnak a legmegfelelőbb módon való elkészítésében áll.
A csúcsgasztronómia világában nem létezik jól elvégzett munka, sikeres befejezés: minden egyes tányérral újraindul a harc a vendégek kegyeiért. Elég egy rosszul felszeletelt zöldség, egy túlsütött húsdarab, és oda a korábban megszerzett tekintély. A közönség nem kegyelmez: a hibákat kíméletlenül feltárja, ami ma sikkes és trendi, az holnap már avítt és unalmas, aki most kiskirálynak érezheti magát, pár hónap múlva a feledés homályába vész.
A csúcsgasztronómiában dolgozó emberek pontosan olyanok, mint amilyennek a tévében, Gordon Ramsey és a hozzá hasonló sztárszakácsok műsoraiban látjuk őket. Érzékenyek, makacsok, szenvedélyesek, van bennük egy jó adag művészi hajlam, és mindig a tökéletességre törekednek.
Kétségtelen, nem az a legfőbb gondja a ma, bús és gondterhes magyarjának, s derék asszonyának, hogy mit hogyan süt, főz, s hogyan találja fel. Inkább az a gondja, hogy lehetne a mindennapi szűkös falathoz valót megkeresni, s azt a keveset, ami megvan, miként lehet legjobban beosztani a jusson is – maradjon is elvének szem előtt tartásával.
Hogy mi a magyar ételek ízletességének titka? Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez.
Jó minőségű alapanyagból könnyű rosszat főzni, de rosszból sohasem lehet jót.
Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.
Legjobb szakács az éhség.
Hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is olyan édes atyja, mint a másiknak, nem elég, hogy valaki azt mondja „uram – uram!” hanem szükséges, hogy szívében szeretet legyen, mely nélkül a hit megholt állat.
