Christopher McDougall

Christopher McDougall

1962. január 24. -

amerikai író és újságíró

Láb- és térdsérüléseink jelentős részének az az oka, hogy olyan cipőben futunk, amely elsorvasztja lábunk izmait, túlpronálást és térdproblémákat okoz. Amíg a Nike 1972-ben elő nem állt a modern futócipővel, az emberek kifejezetten vékony talpú cipőben futottak, a lábuk erős volt, és jóval ritkábban fordultak elő térdsérülések.

Középiskolás sí- és terepfutóként aztán mást sem hallott az edzőitől, mint hogy egyen rengeteg sovány húst, mert a kemény igénybevétel mellett csak azzal építhet mindig megújuló izomzatot. Ám Scott minél több nagy állóképességű atléta életét tanulmányozta, annál több vegetáriánust talált.

Ha a technika elsajátítása közben a közérzetéről kérdezem a futómat, és ő kijelenti, hogy „nagyszerűen” érzi magát, akkor tudom, hogy baj van. Mert ez azt jelzi, hogy minden maradt a régiben. A változásnak ugyanis kellemetlennek kell lennie. Ekkor már nem tudja elég rosszul csinálni ahhoz, hogy továbbra is kényelmesnek érezze a futást, de még igazán jól, helyes technikával sem megy neki. Mert nemcsak a képességei alakulnak át, hanem a szövetei is; a futó azokat az izmait dolgoztatja, amelyek hosszú évek óta aludtak.

Ha évtizedekig futhatna az ember sérülések nélkül… hetente sok száz kilométert úgy, hogy minden pillanatát élvezi… és miközben szárnyal, a szíve nyugodtan ver, feszültsége, haragja alábbhagy? És ha nem lenne több bűnözés, mohóság, koleszterin, ismét Futó Emberekké válnánk, és testünk rátalálna a régi ritmusra?

Gondold azt, hogy a futásod könnyű, súlytalan, puha és gyors. Kezdd a könnyűvel, mert ha csak erőfeszítés nélkül futsz, de másra nem telik, már az is valami.

Van valami egyetemes abban, amit a futó érez, mert számára két ősi hajtóerő, a félelem és az öröm egyesül a futásban. Fut, mert fél, és fut, mert boldog. Elfut a nehézségei elől, és fut, hogy töltekezzen.