Az összes antik filozófia az élet egyszerűségére irányult és egy bizonyos fokú igénynélküliséget tanított. Ebben a tekintetben az a néhány vegetáriánus-filozófus többet tett az emberiségért, mint az összes új, és addig, amíg a filozófusoknak nincs elég bátorságuk ahhoz, hogy egy teljesen megváltoztatott életmódot keressenek, és saját példájukkal is igazoljanak, semmi értelme a mondanivalójuknak.
Isten ajándéka, hogy élünk, viszont a filozófiáé, hogy helyesen éljünk.
Hát nem olyan a filozófia, mintha csak mézzel írták volna? Csodálatosan fest, ha az ember csak rápillant, de ha még egyszer szemügyre veszi, akkor máris elillant az egész. És nem marad más, csak a maszat.
A világmindenséget nem csupán a sokféleségben rejlő egység teszi széppé, hanem az egységben rejlő sokféleség is.
Bolygónkon közel 7 milliárd ember él. Mindegyikük más, mindegyikük egyedi. Mennyi az esélye annak, hogy ez így legyen? Miért van így? Pusztán a biológia, a fiziológia határozná meg a sokféleséget? Vajon gondolataink, emlékeink, tapasztalataink jelölik ki speciális helyünket? Vagy ennél többről van szó? Talán egy felsőbb akarat irányítja a teremtés véletlenszerűségét? Talán valami ismeretlen rejtőzik a lélekben, amely ott lapul mindegyikünkben, és ránk szabott kihívásokkal segít felfedeznünk, hogy kicsodák is vagyunk.
Az én szememben az érzékiségnek mindig csúfnak, az esztétikának isteninek, a halálnak szépnek kell lennie.
Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.
Annyi bizonyos, aki egyszer a kritikát megízlelte, örökre megundorodik minden dogmatikai fecsegéstől, mellyel azelőtt szükségből beérte, mert eszének szüksége volt valamire, s jobbat foglalkoztatására nem találhatott.
Nincs szebb dolog ezen a földön az eleve eldöntött harmóniánál, sem pedig a lelkes anyag és a telítettség fogalmánál.
Különös volna, hogy míg az egész természet, minden bolygó örök törvényeknek engedelmeskedik, lenne egy kicsiny, öt láb magas állat, mely e törvényeket megvetve úgy cselekedhetne, ahogyan jólesik neki, kizárólag saját szeszélyeit követve.
A filozófiám alapja, hogy „cogito ergo sum” – gondolkodni és létezni viszont csak akkor tudok, ha jóllakott vagyok.
Megismerni az észt mint rózsát a jelen keresztjébe, s ezzel örülni ennek a jelennek: az az ésszerű belátás, a megbékélés a valósággal, amelyekkel a filozófia azokat ajándékozza meg, akiket egyszer az első szózat felszólított, hogy felfogják abban, ami szubsztanciális, éppígy fentartsák a szubjektív szabadságot, ne egy különösben és esetlegesben álljanak, hanem abban, ami magán- és magáértvaló.
A szubjektum, határozottabban elgondolva, a szellem. Ez úgy jelenik meg, mint lényegileg valami létező tárgyra vonatkozó: ennyiben tudat. A tudatról szóló tanítás ezért a szellem fenomenológiája.
A realisták: ami nem teljesíthető, nem is kívánjuk.
Az eszményhívők: amit kívánunk, nem teljesíthető azonnal.