Az emberek hinni akarnak, és manapság bármit elhisznek.
Egyáltalán nem önzés, ha normális életre vágysz.
Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lennél az.
Nem akarom, hogy a körülmények alakítsanak engem; én akarom alakítani a körülményeket.
Mindig azt kell tennünk, ami helyes. Még ha belefájdul is a szívünk.
– Az én hazámban a tenger elmossa a könnyeinket.
– Itt nem. Mi érezzük őket.
Próbálkozás, kudarc, próbálkozás, kudarc… az egyetlen igazi kudarc, ha többé nem próbálkozol.
Mindig a megfelelő alkalomra vársz, de az csak nem akar eljönni. Nem szabad a tökéletes pillanatra várni. Te tedd azzá!
A harc a túlélésért itt indul. Most. Ha nem akarsz küzdeni – nem is fogsz. Azt hiszed, hogy nincs erőd – de van. Miért félsz? Nem kell. Megvan minden fegyvered a harchoz. Hát küzdj.
Ha benne vagy valamiben, abba add bele a szíved… különben mi értelme?
Ha nem állsz ki valamiért, akkor kudarcot vallasz mindenben.
Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom.
Tudom, hogy milyen, ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken, amikről nem is tudtál. És mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, vagy hányszor mész edzésre, vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel. Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogy hihetted akár egy rövid percre is, hogy boldog voltál. És néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér, és becsönget hozzád. És ezek után, bármilyen sokáig is tartott, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol, visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak, és a zavaros idők, azok az esztendők, amik így elmentek, lassan kezdenek elmosódni!
A legnehezebb dolog szeretni valakit, hagyni, hogy hibázzon, és ennek ellenére tovább szeretni őt.
Legyen bármilyen gazdag vagy sikeres valaki, tudás nélkül egy mesüge.
Nem rossz ez a Vanessa, van esze. Éppen öt éve volt az esküvőnk, Lou. Mintha ma lenne. Azóta se hevertem ki.
Csak lassan egyenek! Nagy állatbarát vagyok, de a rókát utálom.
– Te strici vagy? Úgy nézel ki, mint Gandhi!
– Hehe…Pedig akkor is strici vagyok.
Gondoltam örökbefogadok egy 17 éves koreai lányt, akit kinéztem magamnak. Akkor a neveléssel sincs az a sok macera.
