Az asszonyok kerülő utakon érik el a céljaikat. Megtanulják – már ha nem ezzel a tudással születnek -, hogy kihasználják a férfiak gyönge pontjait.
A hím és a férfi között akkora különbség van, mint a szén és gyémánt között!
Az érett férfi szerelme szebb és mélyebb, mint a fiatal tacskók lángolása. Szenvedni a szerelemtől csak felnőtt férfi tud. Belehalni.
Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. (…) Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.
A gondolkodás tekintetében a férfi és a nő között meglehetősen apró a különbség, a szerelemben ellenben jelentős.
Belegondolni is szörnyű. Némelyik pasasnak csodatételre van szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudjon. Naná. Mert teljesíteni akar, mert tolmács nélkül fel nem foghatja, mint jelent a szó: szerelem. Amelynél különb afrodiziákum, csodább csoda aligha létezik a föld kerekén. Persze, a szerelem nemcsak ágyi attrakciókat kíván, hanem érzelmieket is. Ez viszont rendkívül fárasztó, ráadásul szívük, lelkük is belefájdulhat. Marad a viperaepe, az őrölt csontok, a tigrispénisz. A futószalag-aktusok. Rászoruló urak! Önöknél az okozza a funkció-zavart, hogy igazából unják az egészet, úgy ahogy van. Hagyják a pokolba a drága lotyókat, keressenek maguknak igazi nőt, aki nem csak porhüvely, de lélek és ész.
A férfiak egy csomó mindent elvárnak a nőktől, miközben nem segítik őket. Elvárják azt is, hogy a nő megfelelő külsővel is rendelkezzen, miközben a pasi meg egy dagadt, elhanyagolt disznó.
Azért férfi a férfi, azért katona a katona, hogy tűrjön és elviseljen mindent, ha úgy kívánja a szükség.
A legtöbb harmincas évei elején járó férfi még mindig kalandot keres, különben már rég megnősült volna.
Nem vette még észre, mennyivel jobban szeretik a férfiak a buta nőket, mint a nagyszerűeket? A buta nővel nincs probléma, nincs lelki vívódás. Butaságból hű, butaságból csal meg, butaságból jó, butaságból kegyetlen, akármit csinál, butaságból teszi. Még el sem követte a hibát, és már megvan rá a diadalmas mentsége: az, hogy buta. Eleve föloldjuk összes bűnei alól.
A férfi azt hiszi, hogy ő választja az asszonyt, pedig majdnem mindig az asszony választja a férfit.
Egy pasi olyan, mint egy keresztrejtvény a New York Times-ban: idegesítő, bonyolult és megfejthetetlen.
Csak a szerelmes férfi kérdőjelezi meg minden döntését, minden cselekedetét. Csak a szerelem állítja meg a harcos kezét, és plántálja a fejébe a kételyt, hogy szíve hölgye vajon nem tartaná-e kegyetlennek. Csak a szerelem kényszeríti a férfit, hogy egyszerre legyen a legjobb és a legesendőbb. Néha mindez ugyanabban a szent pillanatban.
A férfi ott kezdődik, mikor daliás termete fonnyadni, haja őszülni kezd, álmatlanság támadja meg, végrendeletet ír, és kékesszürke tekintetébe olyan fájdalom fészkeli be magát, amilyen a megvert gyermek szemében ül.
Élvezem, amikor egy férfi ura a helyzetnek, ha nem tartozom én is az uralt elemek közé.
De ez az érzés, a barátság, sokkal finomabb, és bonyolultabb, mint a szerelem. Ez a legerősebb emberi érzés… igazán érdekmentes. Nők nem ismerik.