Az igazi dicsőség az, ha valaki felül tud emelkedni önmagán.
Fejlődés idézetek
Küzdj azért, hogy fejlődésben maradhass! A jó vezetők mindig jó tanulók is.
Még mindig jobb tanulni, nőni, akár hibákat is elkövetni, mint mindig megmaradni ugyanannak.
Ha azt akarom, hogy kitörjek abból a környezetből, amelyben élek, és hogy valamire vigyem az életben, annak csak egy módja van: tanulni mindent, tanulni mindenkitől, és tanulni mindig, amíg csak élek.
Lehet, hogy még nem vagyok ott, de közelebb vagyok hozzá, mint tegnap.
Minden fejlődés a komfortzónán kívül történik.
Az életem egyetlen vágya mindig az volt, hogy tudjam, mi felé megyek. Nem hiszem, hogy az embernek morbid önmegfigyeléssel kell töltenie az életét. Abban hiszek, hogy az embernek a többiekhez hasonlóvá kell válnia.
Olyasvalaki vagyok, aki nagyon-nagyon keményen bánik magával. Azt hiszem, meg kellett tanulnom az utam során, hogy nem lehet semmit tenni azzal, ami a múltban történt. Az ember persze rágódhat rajta, ameddig csak akar, de nem egészséges. Ami fontos, hogy tanuljunk a történtekből, tovább lépjünk, és megbizonyosodjunk arról, hogy nem fordul elő újra.
Soha nem állok le, sőt igyekszem mindig valami újat kipróbálni. Mostanában például az újféle kamerákkal is szívesen kísérletezem a filmjeimben. Édesapám hatvanévesen nyugdíjba ment, négy évre rá már halott volt: ez engem félelemmel tölt el, ha abbahagyom, nekem is végem lesz, talán.
Állítsd magad kihívások elé. Ez az egyetlen módja annak, hogy fejlődj.
A társadalom változásait főképpen a társadalmon belüli ellentmondásoknak, azaz a termelőerők és a termelési viszonyok, az osztályok, az új és a régi közötti ellentmondásoknak a fejlődése idézi elő; ezeknek az ellentmondásoknak a fejlődése lendíti előre a társadalmat, és adja meg a lendületet ahhoz, hogy az új társadalom felváltsa a régit.
Azon a napon, amikor a tudomány elkezdi tanulmányozni a nem fizikai jelenségeket, sokkal nagyobb haladást fog elérni egy évtized alatt, mint az összes korábbi évszázadban.
Hol vannak a határaim? És hogyan tudhatom meg, ha nem úgy, hogy megpróbálom meghaladni a határaimat? (…) Ezt a kérdést fölteheti – és meg is válaszolhatja – magának mindenki, aki elég szerencsés ahhoz, hogy saját komfortzónájából kilépve keressen valamit, ami kell neki.
Ha nem tudjuk lerakni a múltat, akkor se jelenünk, se jövőnk nincs.
Mindig minden szituáció minden érintett személyt szolgál. Egyetlen olyan helyzetet sem találhatunk, egyetlen olyan pillanatot sem, amely ne szolgálná közvetlenül és azonnal a lélek gyógyulását és teljessé válását. Minden lélek illúzióját szándékai teremtik meg.
Akkor fejlődsz igazán, amikor küzdesz. Mert a küzdelem által sokkal erősebb leszel.
Minden változás, ami előnyünkre válik, igenis fontos mérföldkő az életünkben, legyen az bármilyen apró, vagy éppen nevetséges.
Testünk-lelkünk kiteljesítéséhez nem csupán a stressztől muszáj megszabadulnunk, de tudatosan kell törekednünk az örömteli, szeretetteljes, teljes életre, mert ez hat a növekedés irányába.
Amíg az ember nem szenvedett el egypár bukást, hajlamos azt hinni, hogy ő nagyon jó. A buktatókkal való találkozás során lehet megtanulni, hogy kell tényleg jónak lenni.
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Ady Endre (45) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (49) Arnold Schwarzenegger (60) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (35) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bonaparte Napóleon (60) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (34) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (50) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Nietzsche (33) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Helen Keller (34) Henry Ford (36) Hermann Hesse (42) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Updike (34) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (47) Lucius Annaeus Seneca (38) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Martin Luther King (34) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (39) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (110) Moldova György (54) Márai Sándor (111) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Nemere István (34) Náray Tamás (57) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (67) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Rabindranath Tagore (49) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Született feleségek (34) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (34) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)