Bármilyen megoldhatatlannak tűnő probléma is álljon a céljaid útjában, az valójában egy lehetőség számodra, hogy új szintre emeld az életed.
Mrs. Ling egész életében buddhista volt, azaz szilárdan hitt a karmában és abban, hogy amit az ember nem tanul meg, az újra és újra felbukkan, amíg meg nem tanulja, különben a lélek nem fejlődhet tovább a következő szintre.
Ha egy jövőkép lebeg a szemed előtt, és keményen hajtasz a céljaidért, semmi sem ad több energiát, mint a fejlődés.
Nem állítom, hogy 60 évesen mindent tudok, mindenre van válaszom, és úgy érzem, még mindig messze állok attól, hogy kiforrott egyéniség legyek. Igaz, 40 évesen még csecsemőnek éreztem magam! Ahhoz képest sokat fejlődtem.
A túléléshez és a magasabb célok eléréséhez mindenképpen újfajta gondolkodásmódra van szüksége az emberiségnek.
A bukásokat hasznosnak tartom, mert minden elbukott tőke tanulópénz. Mivel nincs tökéletes ember a földön, olyan sem létezik, aki életében sohasem vesztett volna valamin.
Egy-egy klasszis megoldás ösztönből fakad, míg az edzés tudományos hátterű: utóbbi az előbbi szolgálatában áll.
Minden korban konfliktus van a tradíciók és a modernitás között. Optimális esetben a modernitás hívői kíváncsiak a hagyományokra, mert az a kultúrájuk, a gyökerük, a hagyományt mélyen képviselők pedig megértik azt, hogy a világ halad, és a fiatalok másfelé mennek.
A hagyomány kétségkívül alapokat ad, de azért is van, hogy továbbfejlődjön, átalakuljon. Szerintem az a hagyomány, amit nem lehet beilleszteni az életünkbe, nem működőképes.
Csak egyetlen legszentebb emberi jog van, és ez egyben a legszentebb kötelesség is: arról gondoskodni, hogy a vér tiszta maradjon. Ezáltal az emberiség legjobbjait megóvjuk és számukra a nemesebb fejlődés lehetőségét biztosítjuk.
Az emberiség haladása végtelen létrához hasonlít, amelyen az ember csak úgy képes a magasba jutni, ha annak legalsóbb fokait is megmászta.
A hadsereg fejlesztette a személyes bátorságot, amikor a gyávaság mind pusztítóbb betegséggé vált és az áldozatkészséget szinte butaságnak tekintették.
Az emberiséget megújító, valóban áldásos mozgalom mindig ott fogja elkezdeni építő munkáját, ahol az utolsó szilárd alapnak vége van. Nem szégyen, ha hasznát veszi a múltban már bevált igazságoknak, hiszen az emberi kultúra és az ember maga is összefüggő hosszú fejlődésnek az eredménye, amelyhez minden egyes nemzedék hozzájárul munkájával.
A fejlődéshez két dolog kell: fáradhatatlan kitartás, és az a készség, hogy olyasmit is el tudjunk vetni, amibe pedig sok időt és munkát fektettünk be.
A kultúra megváltoztatta evolúciós fejlődésünk egész menetét.
A földi élet fejlődése jórészt lassú, folyamatos változást jelent.
Mostani kétségbeejtő helyzetünkbe azáltal jutottunk, hogy a világgazdaságot a folyamatos növekedésre alapoztuk. Egy véges világban semmi sem növekedhet a végtelenségig.
Senki sem születik erősnek. Csak később válik azzá, miután elhatározta, hogy nem adja fel, és a kijelölt úton, bármilyen nehézségek vagy fájdalmak árán, de végig is halad. Veszteség mindenkit ér, ahogy bánat és öröm is egyformán. A kérdés az ,hogy mihez kezdünk vele. Mert ha hagyjuk, hogy a rossz megbénítson, a jó pedig magától értetődővé váljon, megakadályozzuk magunkat, hogy bármit is tehessünk ellene, vagy éppen érte.
Hogy voltam-e valaha is féltékeny bárkire, aki előrébb tartott nálam? Nem, mert ez nem történhetett meg. Az illető csak egy mérföldkő volt, akit a lehető leggyorsabban lehagytam. Olyan volt ez, mint egy autóverseny, a többi kocsi csak azért volt ott, hogy leelőzzem őket.