Mindnyájan kárhozottak vagyunk. A poklunk a föld, s átkunk a szörnyű, borzalmas, elviselhetetlen élet.
Fájdalom idézetek
Az élet siralomvölgy. A szerelem bűn. A gyönyör átok, a kéj a romlásnak és rothadásnak oka.
Mindig a kín volt ólmos ostorom,
mindig magány a mély monostorom.
A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.
Ha a munka, ami ahhoz kell, hogy maradandót alkoss valamilyen téren, nem jár fájdalommal, és nem kerül semmibe – legalább egy kis kényelmetlenségbe –, akkor sajnálattal tudatom veled, hogy nem dolgozol elég keményen. Nem áldozol fel mindent, amit lehet, hogy megvalósítsd mindazt, ami lehetnél. A fájdalom nemcsak az áldozat mércéje, de a növekedési potenciálé is.
Az edzőteremben, ha egy gyakorlattól nem érzek fájdalmat, tudhatom, hogy nem tettem eleget a megcélzott izomcsoportban rejlő növekedési potenciál kiaknázására. Az ismétlés növeli az erőt, de a fájdalom növeli az izmokat. Ezért vágytam mindig a fájdalomra.
Semmi sem építi úgy a jellemet, mint a fájdalom árán megváltott szívósság és kitartás. Semmi sem pusztítja úgy a jellemet, mint amikor behódolunk a fájdalom előtt, és feladjuk a küzdelmet.
Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem. Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok… beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg.
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok…
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyít minden bánatot…
Leolvasom sápadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!…
Ha nincs fájdalom, az az érzékelés vége; minden örömünk alkudozás az ördöggel.
A fájdalmat nem lehet lehagyni. (…) Az élet tragikus, de egyben értékes is, édes és rendkívüli.
A belső bölcsesség csak fájdalommal szerezhető meg.
Okos ember a fájdalomtól mentességet, nem a gyönyört keresi.
Saját szenvedéseink elzárásával azt kockáztatjuk, hogy belülről fal fel minket.
Csak azt lehet írni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.
Nincs keservesebb, mint fájdalmat szavakba önteni akkor, midőn a tett hatalmunkban nem áll.
Nekünk, embereknek sok minden fáj, és sokszor nem is tudjuk, mi az oka a fájdalmunknak. Csak ránk telepszik a szorongás, és összezsugorodik tőle a lélek.
Az ember megpróbálja kimondani az igazat, s a jutalma csak fájdalom.
A fájdalom és az öröm nem a világ dolgaival van összefüggésben, hanem csak az elmebeli fogalmakkal. Pusztítsd el a személyiséget, és akkor nem lesz többé fájdalom.
