Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.
A traumát sokan olyan puskalövéshez hasonlítják, mely halálos sebet hagy a pszichén. Ezért aztán a trauma sebei sosem gyógyulnak be. Lehet a sebet kezelni és kötözni. De még ha be is zárul a seb, a heg soha el nem tűnik.
Homályban ültem, hangulattalan,
nagy seb-bilinccsel – bénán, mint a rab,
vártam, mikor lop sugarat reám
egy könyörülő, keskeny ég-darab.
Ne ítélkezz afelett, akinek az útját nem jártad végig.Nem látod a mosolya mögötti fájdalmat. Minden embernek megvannak a magában hordozott sebei, melyek sosem múlnak el.
Botok és kövek csontot törnek, de a gúnynév sose fáj.
Könnyebb olyan embert találni, aki önként vállalja a halált, mint olyat, akik hajlandó türelemmel elviselni a fájdalmat.
A testi sértésekről készíthető látlelet. Így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak. De ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?
A fájdalom rosszá és tűrhetetlenné teszi az embert.
A fájdalom szörnyű zavarában hiábavaló választ keresni; ebből csak hamis moralizálás és gyötrődés származhat, de ez mégsem jelenti azt, hogy nincs válasz.
A mély fájdalom olyan, mint egy seb a lelken, az alkohol pedig csak arra jó, hogy nyitva tartsa ezt a sebet.
A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.
A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életű. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket.
A szenvedés is luxuscikk. Akinek nincsen túl sok testi szenvedése, az ráér lelkileg szenvedni.
Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.
És sokszor látlak ágyadon,
Ha átkarol a fájdalom,
S mégis márványhideg az arcom,
S mikor te alszol, én nem alszom.
A fájdalmat senki sem veheti el, még Istennek sem áll
módjában megkönyörülni azon, aki érzi. A bánatot elmulasztani
sem lesz soha képes semmilyen égi vagy földi hatalom, csak a
súlyát teheti majd könnyebbé az idő azzal, hogy hozzászoktat
minket ahhoz, hogy amíg élünk, velünk marad.
…de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
El lehet határozni, hogy Trianon a gyerekeinknek is folyamatos fájdalom és lüktető seb legyen, de azt is kell tudni, hogy ennek mik a következményei.
Az életben minden fejben dől el! Valahányszor magukkal ragadnak minket az élet kisebb-nagyobb drámái, megfeledkezünk arról, hogy bármilyen súlyos a fájdalom, bármilyen gyötrelmes is a kín, minden rossznak vége szakad egyszer. Abban a pillanatban elfelejtjük, amint másoknak adjuk át az érzelmeink és tetteink feletti irányítást, ami könnyen bekövetkezhet, ha a fájdalom a tetőfokára hág.
Azért, mert valamely fájdalom természetes, nem minden fájdalom jogszerű.