Mind a hiányban, mind a túlzásban hiba van, s mindkét irányba a gyönyör és a fájdalom visz el bennünket, mert a gyönyör miatt cselekszünk hitvány dolgokat, és a fájdalom miatt kerüljük a derekas dolgokat.
Fájdalom idézetek
Minden fájdalom elfojtott tevékenység. Minden elfojtott tevékenység a kozmoszban fájdalomhoz vezet, s mivel a kozmoszban a tevékenység gyakran el van fojtva, a fájdalom egyfajta szükségszerűség a kozmoszban.
De hátha éppen abban a pillanatban, a fájdalom egyszerre meglepő tüzében, az élet viselhetlen teherként feküdt szívén; s attul bármily áron szabadulnia, nyereségnek látszott?
Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?Ah, fájdalom –
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!S mért nem forr könyű szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?
Szemnyitva pedig tantaluszi szomjat szenvedni, az mégis embertelen gyötrelem.
Hallgass a józan észre: minél jobban szenved az alkotó, annál kevésbé tud alkotni. Minél jobban szenved, annál kisebb az esélye, hogy élvezi a dolgát és igazán jó lesz az eredmény. Persze, van, aki Vincent Van Goghra hivatkozik: egy festő, aki rendkívülit alkotott annak ellenére, hogy – vagy pont azért, mert – szenvedett. Szerintem Van Gogh sokkal termékenyebb és sokkal rendkívülibb lett volna, ha nem korlátozza a belső gyötrelem. Szerintem nem a fájdalomban rejlik a nagysága, hanem a festésben találta meg azt a kis örömöt, ami kijutott neki.
Valamely Isten-fejen állok,
Mert így birom a birhatatlant,
Mert így birom el a szivemet,
Ezt a jó és mégis rossz katlant.Állok, várok, nézek riadtan,
Sehogysem bizok az Időben
S a fájdalmaim kiömlenek
Áradt tavasz-vizekként bőven.
Mért tudjuk azt, hogy élünk?
Mért nem bátrabb a téboly
S minden értést, mi még volt,
Mért nem söpör világgá?
Sohse kivánkoztam nagy erdőket nyírni,
Fájásokat fájón, fájlalva lebírni,
De szeretek olykor s manapságig írni
S fájó fájdalmamat imigyen kisírni.
De e süket tél-támadáskor
Érzem legjobban ősi voltam,
Hogy nem először bandukoltam,
Hogy nem először sírok.
Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.
Igen: élni, míg élünk,
Igen: ez a szabály.
De mit csináljunk az életünkkel,
Ha fáj?
A szenvedés száz arcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik – árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek.
Boldogtalanság idézetek, Fájdalom idézetek, Szivárvány idézetek, Szomorúság idézetek
Az elhagyásban nem az a legrosszabb, hogy hiányzik, aki elhagyott, hogy összeroppan a közösen alkotott egész kis világ, hogy minden, amit látunk vagy csinálunk, őrá emlékeztet, hanem az a gondolat, hogy kitettük a lelkünket csak azért, hogy a szeretett lény ránk stemplizze: ELUTASÍTVA.
Az emberek félnek mindentől. Rettegnek a kudarctól, a változástól, a visszautasítástól, aminek az az eredménye, hogy kisajnálják magukat az életből, és lábujjhegyen somfordálnak végig rajta egészen a sírig, nehogy valami fájdalom érje őket.
Észrevetted már, hogy az emberek szeretik a szenvedéseiket? Számomra igazán érdekes felfedezés volt, hogy menyire ragaszkodnak hozzájuk. Úgy érzik, hogy szenvedéseik mentséget és fedezéket nyújtanak nekik az élet és a környezetük kihívásai ellen.
Sírt az ajtóm. Csöndben belépett
Valaki és nevetett,
Valaki, kiért sokat sírtam
S akit halottan is szeretek.
A traumát sokan olyan puskalövéshez hasonlítják, mely halálos sebet hagy a pszichén. Ezért aztán a trauma sebei sosem gyógyulnak be. Lehet a sebet kezelni és kötözni. De még ha be is zárul a seb, a heg soha el nem tűnik.
