Gyűlölök és szeretek. Miért? Nem tudom én se, de érzem:
így van ez, és a szívem élve keresztre feszít.
Gyönyöreinket az a félelem kíséri, hogy elmúlnak; ez az öröm első fájdalma.
Némely szívhez csak úgy tudnak hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.
Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben.
A szegényt, kit megtört a sors, a gond, csitítgatjuk, intjük, ha könnyet ont, de súlyosodna csak baj annyi sok ránk, éppoly nagyon, vagy jobban is zokognánk.
Szomorú dolog remény nélkül élni, testvér… Előrenézek, és a jövő elijeszt… Valami dermesztő, északi-sarki atmoszférában járok-kelek, ahova be nem hatol a nap sugara…
A fájdalomnak az a sajátossága, hogy nem szégyelli ismételni magát.
Te már ezentúl mindig harmadik vagy.
Te már ezentúl mindig hátul ülsz.
Te már nem látod kettesben a tengert.
Nem fáj, hogy az élet így félretolt?
El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.
A rágalmazást és a gúnyolódást azzal kell lefegyvereznünk, hogy semmibe vesszük őket. Azokhoz a szikrákhoz hasonlatosak, amelyek nagy tűzből pattannak ki, de tüstént elalszanak, ha nem fújunk rájuk.
Idelent madarak vacognak,
deres csönd dermedt ágra ül,
mesék csodái összerogynak…
és szívünk egyre nehezül.
Magányból és könnyből, láncot fon a Bú…
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm… ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak felém kín-szavaid…
Iszapos csillaggá csordulva üzenik:
Hogy… nem szeretsz… Kedvesem.
Ha az út, amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a te utad.
Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.
Egy maszk alatt nem lehet meggyógyulni, Angela. A sebnek levegő kell.
Féltem, hogy kínszenvedés vár rám a sötétben és ez nem tartott vissza. De ha a fény és az öröm veszélyét ismertem volna, soha el nem jövök. Ez a búcsú a legmélyebb seb, amit életemben elszenvedtem.