Nem tudunk feloldódni a másikban, nem tudunk befogadni, képtelenek vagyunk igazán átadni magunkat. Pedig a szeretet az egyetlen valóság. Az összes többi félelem, csalódás, önbecsapás. Űr.
Az emlékeink mi magunk vagyunk… aki nem képes emlékezni, emlékeit megőrizni, az megnyomorodott lélek, szerencsétlen. Aki érzelmek nélkül él át mindent, a végén belül üres marad. Az emlékeink elkísérnek bennünket egész életünkben, részünkké válnak, belénk vésődnek, megkövülnek, szilárdak, súlyosak lesznek.
Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, (…) és mindkettő szép és szükségszerű.
Akik szeretik egymást és összeházasodnak, vagy akik barátságot kötnek, azok nem a pillanatban keresik a szépséget, és nem akarják, hogy érzéseik hamar elmúljanak.
Töprenghetünk, okoskodhatunk, nincs sok értelme. Úgysem aszerint cselekszik az ember, ahogy gondolkodik, nem fontolgatja a lépéseit, inkább a szívére hallgat.
A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal.
Nem az a fontos, hogy milyen erős a karod. Hanem, hogy milyen erős a szíved.
Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet.
Szemünkben egy könny elég arra, hogy elfátyolozza a csillagok fényét. S ki örömeit eltemette, a tavasz virágos kertjeiben is csak temetőben járkál, minden kő a keresztet, minden fa a fejfát hozza emlékezetébe.
Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.
Ha valaki indulatból mond vagy tesz valamit, annak soha nem lesz következménye, ha valaki indulatból hoz meg egy döntést, azt soha nem fogja betartani. Soha. Az indulat elszáll, és ottmarad a kimondott szó súlya.
Mi lehet a kedvesség fokmérője? Mitől függ, hogy ki kap többet, és ki kevesebbet? Nos, a kedvesség fokának „szabályozója” nem benned van. Hanem a másikban. A kedvesség foka a másikon múlik. Tőle leszel igazán kedves.
Van a kód… A kód, ami lehet egyszerű, néhány betű, vagy számjegy, de lehet ezek bonyolult, kombinált sorozata is. A lényeg, hogy valamihez utat nyit, valamit véd, ami a tiéd. (…) Van egy kód, ami nem tárgyhoz, nem tulajdonhoz kötődik. (…) Ez a kód két helyet képes megnyitni. Két lelket. Egy érzés. Érzed? Mintha belém lennél kódolva, mintha beléd lennék kódolva. Jöhet bárki, bármi, senki nem tudja ezt a kódot feltörni, megsemmisíteni. Vagy megfejteni. Senki. Ez a kód senki más számára nem érthető, nem értelmezhető. Ez a kód csak a miénk. A tiéd és az enyém. Csak mi ismerjük. A világ legbiztosabb kódja. Te és én.
Nem, emberként nem szabadulhatunk az érzelmeinktől, de megtanulhatjuk őket korlátok között tartani. Ha felhagyunk azzal, hogy gondolkozásunkban az érzelmek vezéreljenek, megszabadultunk attól a veszélyes szokástól, hogy végletekben gondolkozzunk, megengedhetetlenül általánosítsunk.
Sokan azt gondolják, hogy a düh a legveszélyesebb érzelem. De az undor a gyűlölet nyelve.
Nincs fájdalom, kiáltás úgy, hogy ne visszhangozna benne az öröm.