Méltó, de nem alkalmas emberi szerepre,
aki csak kiváltja, amit érezni szeretne.
A férfiak meghódítják a Holdat, de nem érdekli őket egy dobogó emberi szív.
Szemünkben egy könny elég arra, hogy elfátyolozza a csillagok fényét. S ki örömeit eltemette, a tavasz virágos kertjeiben is csak temetőben járkál, minden kő a keresztet, minden fa a fejfát hozza emlékezetébe.
Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.
Ha valaki indulatból mond vagy tesz valamit, annak soha nem lesz következménye, ha valaki indulatból hoz meg egy döntést, azt soha nem fogja betartani. Soha. Az indulat elszáll, és ottmarad a kimondott szó súlya.
Mi lehet a kedvesség fokmérője? Mitől függ, hogy ki kap többet, és ki kevesebbet? Nos, a kedvesség fokának „szabályozója” nem benned van. Hanem a másikban. A kedvesség foka a másikon múlik. Tőle leszel igazán kedves.
Van a kód… A kód, ami lehet egyszerű, néhány betű, vagy számjegy, de lehet ezek bonyolult, kombinált sorozata is. A lényeg, hogy valamihez utat nyit, valamit véd, ami a tiéd. (…) Van egy kód, ami nem tárgyhoz, nem tulajdonhoz kötődik. (…) Ez a kód két helyet képes megnyitni. Két lelket. Egy érzés. Érzed? Mintha belém lennél kódolva, mintha beléd lennék kódolva. Jöhet bárki, bármi, senki nem tudja ezt a kódot feltörni, megsemmisíteni. Vagy megfejteni. Senki. Ez a kód senki más számára nem érthető, nem értelmezhető. Ez a kód csak a miénk. A tiéd és az enyém. Csak mi ismerjük. A világ legbiztosabb kódja. Te és én.
Nem, emberként nem szabadulhatunk az érzelmeinktől, de megtanulhatjuk őket korlátok között tartani. Ha felhagyunk azzal, hogy gondolkozásunkban az érzelmek vezéreljenek, megszabadultunk attól a veszélyes szokástól, hogy végletekben gondolkozzunk, megengedhetetlenül általánosítsunk.
Van szívem, vannak érzéseim. Érzem, amikor valami rosszat követnek el ellenem.
Sokan azt gondolják, hogy a düh a legveszélyesebb érzelem. De az undor a gyűlölet nyelve.
Nincs fájdalom, kiáltás úgy, hogy ne visszhangozna benne az öröm.
Csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (…) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak…
Az érzelmek a legveszélyesebb dolgok közé tartoznak, ha valamit, ezt biztosan megtanultam életem során. Ha mérges vagy, és úgy mondasz dolgokat, akkor később elintézheted annyival, hogy nem gondoltad komolyan, a többiek azonban megjegyzik a szavaid.
Van az érzés… Ami másnak nem adható. Csak neki. Aki felébresztette. Ott ülsz az asztalnál, a kávéd lassan kihűl, de te észre sem veszed. Ő figyelmeztet, hogy hideg lesz. De nem számít, nem érdekel. Most nem. Most csak az érdekel, aki veled szemben ül. Amit mond, ahogy mosolyog, ahogy a fejét billenti. Minden apró mozdulatát figyeled, minden szavát lesed, és egyre inkább érzed: közöd van hozzá. Hozzá van közöd. Ezekben a pillanatokban fedezed fel őt, és bár még alig tudsz róla valamit, mégis, a legfontosabbat már tudod: ő az, akivel szívesen vagy együtt.
Van, hogy éppen azt bántod, akit legjobban szeretsz, akinek a legtöbbet, legszebbet, legjobbat akarod adni magadból mindig. De valamiért mégis megbántod. Szóval, tettel, türelmetlenséggel… őt, akitől jó szót, türelmet, szép érzéseket kaptál, kapsz. Akinek létezése értelmet ad neked. A te létezésednek. És mégis, őt bántod. Őt, akit végtelenül szeretsz. És ezért egy idő után már nagyon fáj. Lehet, hogy ő megbocsát, de tudod, legbelül érzed, hogy ez nem ilyen könnyű, érzed, hogy távolságot vet közétek. És ekkor csak egy dologra vágysz. Hogy megöleld, olyan erősen, olyan szorosan, hogy szinte már fájjon, hogy összeolvadj vele, a két test melege izzóvá váljon, és ez a tűz, ez az izzás megöljön, elégessen minden rosszat, minden bántást, bánatot, fájdalmat. Megtisztítson.
Az ölelés, ami közvetít. Közvetíti a szerelmet, a benned élő érzéseket. Átadja a másiknak, és benne kapod meg az ő érzéseit.
Minden volt és minden lesz, és sem sírni, sem nevetni nem lehet jobban, ahogy már ma sírtak és ma nevettek volna. Nem a sírás és a nevetés a lényeg, hanem az ember, aki sírt és nevetett, és annak a valaminek a nagysága a fontos, ami ezen érzések mögött van.
Az anyagi javak egyszer mind eltűnnek, megsemmisülnek. A végén csak az érzések és a szeretet marad.
