A munka nélkül tengődő emberek kevéssé meglepő módon nagyobb valószínűséggel szenvednek pszichológiai problémáktól és a stresszel összefüggő nyavalyáktól, amilyen a cukorbetegség, a szívinfarktus és az agyvérzés. És egyben a várható élettartamuk is kisebb.
Az emberek sokszor kockázatos viselkedésformákat reszkíroznak meg, csak hogy elevennek érezzék magukat. Jóllehet a társadalom mércéje szerint roppant sikeresnek számítanak, valamiféle hiányérzet tátong a bensőjükben; úgy érzik, hogy elszakadtak a lelküktől, és félhalottként tengetik mindennapjaikat. Így hát a halált is kockáztatják a pörgésért – a vágyott adrenalinhullámért – , csak hogy legalább az adott pillanatban eleveneknek érezhessék magukat.
Vannak emberek, akik maguk nem zsenik, de megvan az a különös képességük, hogy inspirálni tudják a lángészt.
Nagy lelkek tehetsége felismerni a nagyságot másban.
Az embereket elvarázsolja a tehetség, pláne a zsenialitás. Azt imádják, bálványozzák benne, ami belőlük hiányzik, vagyis a teljességre való lehetőséget, sőt: képességet!
Szeretem a gyerekes zseniket, mert egyedül ezek a nagy emberek. A tekintély csak egy szükséges rossz, mely az ostobák ellen vértül szolgál; aki komolyodik a tekintéllyel, az az ostobák királya.
Ne ítéljük meg valakinek érdemét nagy képességeiről, hanem arról, hogy ezeket miként használja föl!
A tehetségtelen, de nagyravágyó embereknek nem marad más, mint ócsárolni az igazi tehetségeket.
A tehetség olyan, mint sportolónál az erő. Sokféle adottsága lehet az embernek, mégsem lesz senkiből világbajnok pusztán azért, mert magasnak, erősnek, gyorsnak született. A munka teszi a sportolót, a művészt pedig a munka, a technika, a szorgalom. Bármilyen okosnak születik is valaki, az csak útravaló. Akkor tudod felhasználni, ha előbb jó fegyvert kovácsolsz a gondolataidból.
Gondolj arra, hogy milyen buta az átlagember, és rádöbbensz, hogy az emberek fele még annál is butább.
Apám mindig azt mondta nekem, minden emberben lakik egy ördög, csak meg kell szépen keresni.
A felelősség… Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.
Az ember ma „kapni akar”, de kész elfogadni mindazt, amiért nem kell túl nagy erőfeszítéseket tennie.
Az emberi természet örök, a törvények nem felülírhatók, csak a kifejezési formák változnak.
Az ember „valahová tartozási” szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Ember mivoltunk „csillaggá” tesz az élővilágban. Szellemiségünk, tudatunk, öntudatunk minden élőlény fölé emel.
Akinek a szemében nincs élet, az nem tud mosolyogni sem. Az kényszeredetten széthúzza az ajkait, de mosolyogni nem tud. S ezt lehet látni.
Transzcendens nézőpontból szemlélve minden és mindenki feltétel nélkül tökéletes; hagyományos nézőpontunkból nézve nem létezik tökéletesség – legfeljebb a kiválóság szintjére juthatunk el, és az is rengeteg időt és energiát igényel.
Ha nem szenvedted volna el azt, amit elszenvedtél, akkor emberi lényként nem lenne mélységed, alázatod, együttérzésed.