Mindegyikünk, minden férfi és nő egy ajtó, ami mögött egy Óz rejtőzik, egy másik univerzum smaragdzöld erdőkkel és rubintvörös fogadószobákkal.
A bankszámla soha nem mérte egy ember értékét. A segítésre való képessége mérte ezt, és semmi más.
Az Ember alapvetően jó. Alapvetően jóindulatú. Nem akar ártani magának vagy másoknak.
És ha szeretnétek egy jó meghatározást a sikerre, az csak ennyi: olyan személy, aki képes körülnézni maga körül, és meglátni, mit kell elvégezni, mit kell helyrehozni, mi a valóságos, és aztán tényleg képes tenni, és tesz is valamit vele. És ez a személy körülbelül nyolcvannégy fényévnyivel van a normális fölött.
A megbízhatóság rendkívül nagyra becsült érték. Ha valakiben megvan, értékesnek tekintik. Ha elveszítette, értéktelennek tarthatják.
A tétlen emberekkel nehéz kijönni. Azon kívül, hogy lehangolóak, kissé még veszélyesek is lehetnek.
Sokan beszélnek nekem arról, hogy szabadok akarnak lenni. Erre én azt mondom: rendben, nézzük meg, pontosan mi is az, ami megakadályozza, hogy szabad légy! Ám minél közelebb kerülnek a szabadsághoz, annál több kifogást találnak. Úgy tűnik, az emberek jobban szeretik a szabadság gondolatát, mint azt, hogy valóban szabadok legyenek.
Nemzetségünk ősidőktől két csoportra oszlott: héjákra és galambokra. A héják a harcot, a galambok a békét kedvelik. Mindkét csoport egyformán igazolni tudja viselkedését szavakkal és logikával. Így ennek az érvelésnek nincs jelentősége. Csak a puszta tény fontos, az, hogy vannak héják, és vannak galambok, a héják mindig héjaként, a galambok viszont mindig galambként gondolkodnak és cselekszenek.
Képes lesz-e túlélni az emberiség a ma élő emberek mesterkedéseit, akik – úgy látszik – gyakran inkább őrült majomként, mint épeszű emberként cselekszenek?
Tekints arra az emberre, aki feltárja előtted hibáidat úgy, mintha rejtett kincset tárna fel. Ő a bölcs, aki megmutatja neked az élet veszedelmeit. Kövesd: aki követi, csak jót lát és semmi rosszat.
Sok olyan ember van a világon, aki nagyon intelligensen el tudja mondani, hogy ezt vagy azt hogyan csinálná. Beszélnek róla, de soha nem csinálnak semmit.
A legtöbb ember azért támad (és hibáztat), mert bizonytalannak érzi magát, és a harcot eszközként akarja felhasználni valamilyen ismeretlen cél eléréséhez.
Megrendülten állok előtte. Olyan ő, mint egy gyermek: kedves, jó, könyörületes. Furfangos, okos és ügyes, mint egy macska, gigantikus, üvöltő óriás, mint egy oroszlán. Jóságos barát és Mester.
(Hitlerről nyilatkozta 1926-ban)
Nem arra neveltek, hogy kérjek bocsánatot: Mennyire sajnálom, hogy így felzaklattad magad! Egy fenét! Én azt tanultam, hogyan kell szükség esetén visszavágni, és hogy nem bízhatok meg senkiben. A családunkban mindenki megkapta a szükséges pofonokat az élettől. Apám nem egyszer figyelmeztetett arra, hogy legyek óvatos az emberekkel.
Az emberek túl korlátozottak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat.
Úgy tűnik, hogy az emberek nagy-nagy többsége mindig is a múltban élte az életét. Más szóval, saját magukat kárhoztatták fél életre azáltal, hogy régi képekhez ragaszkodtak.
A nagy emberek soha nem a külsőt nézik, hanem a szívre figyelnek.
Nem mondtam-e számtalanszor, hogy a csaló végül is csak önmagát csalja meg?
A reneszánsz ember, bármerre jár, otthon van!
Minél többet utazunk, annál inkább meglátjuk, hogy mennyire hasonlók az emberi szükségleteink.