Miközben az élet játékában a csúcsra törekszünk, a siker és a kudarc közötti különbség gyakorta egészen elenyésző.
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér,
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.
Hogy lásd, egy napod mennyit ér,
Néha látnod kell, az élet hogyan fogy el.
Nem lehet mindig minden tökéletes, és nem kaphatunk meg mindent az életben.
Abban nem hiszek, hogy az életben csak egyetlen helyes út létezik, abban viszont igen, hogy a nyugodtabb ösvényt kell választanunk. A legfontosabb, hogy boldogok, elégedettek és egészségesek legyünk.
De jó volna, ha tudnánk megint játszani a karácsonyfa alatt és körül, gyerekeinkkel és egymással, mert a játék arra tanítana, hogy ne vegyük olyan komolyan azt, amit nap mint nap öngyötrően komolyan veszünk. Karriert, pénzt, a külvilág ítéletét.
Minden, amiről azt hinnénk, lehetetlen, ott vár ránk valahol az úton, vár ránk és arra, hogy a mi segítségünkkel megvalósulhasson.
Az élet mindent megad neked, amire csak szükséged lehet. Csakis rajtad múlik, mit hozol ki belőle! És ugyanígy, mindent elvesz, amire szükséged van ahhoz, hogy – akár iszonyú fájdalom árán is – megtanuld azt, amit tudnod kell.
S végül arra jöttem én a világra,
Hogy belehaljak abba, hogy éltem a világban.
Látod már, ez a film az életünk,
Hadd legyen tehát a miénk!
Eljátsszuk azt, hogy mi is rendezünk,
A filmben éppen ez, ami szép.
A jövő még bizonytalan, de mégsem aggódom. A hozzám közel állókra támaszkodom. Osztozni fogok a terheikben, és ők is az enyémekben. Élni fogok, és szeretni.
Az emberek ott rontják el, hogy nem élik át a pillanatokat, ezért később nem is emlékeznek rá. Én megélem, mert bár triviális, de az életet élvezni kell, nem másoknak megfelelni. Mivel ír vagyok, örökké gondolok a halálra, és úgy kell megélni minden napot, hogy talán az az utolsó.
A legmagasabb és a legmélyebb pontok a fontosak. Minden más csak… köztes.
Élni veszélyes. Élni sérelmekkel jár, ez megkerülhetetlen. Keressük a lehető legjobb kompromisszumot.
Én mindig hobó akartam lenni, világcsavargó, aki mereng, sétál, beszélget, nem dolgozik. Azt gondoltam ifjúként, hogy nem vagyok hajlandó beállni a taposómalomba. Azért dolgozzak, hogy megéljek, és azért éljek, hogy dolgozzak? Ez pusztító, nem erre való az ember! Ilyen furcsa gondolataim voltak, mondom ezt úgy, mintha azt játszanám, hogy normális vagyok. De ma is nagyszerű gondolatnak találom.
Maga az élet örökös próba. A gyakorlás során próbára kell tenned és csiszolnod kell önmagad, azért, hogy szembenézz az élet hatalmas kihívásaival. Lépj túl az élet és halál birodalmán, és akkor képes leszel nyugodtan és biztosan elboldogulni bármilyen válsággal, amivel szembetalálkozol.