Mindenki, akivel csak találkozik az ember, állandóan azt kérdezgeti: mi van a karriereddel, házas vagy-e, van-e házad? Mintha az élet egyfajta bevásárlólista lenne. De azt sosem kérdezi meg senki, hogy boldog vagy-e.
A mai napig büszkén vallom, hogy nem nőttem föl. Szerintem a férfiak örök életükben kisfiúk maradnak azoknak, akik szeretik őket. Talán éppen attól férfi egy férfi, hogy sohasem nő be a feje lágya. Hogy semmitől nem fogja vissza magát. Hogy nem cserélgeti a szerepeket, nem nyomja el magában az egyiket vagy a másikat, egyszer apa, máskor férj, színész, szerető. Mindig önmagát adja.
Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van – a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben – minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal.
A férfiak a szüléskor kénytelenek belátni, hogy valójában semmi szükség rájuk – egy tökéletesen haszontalan faj képviselői. Az ember közelről megtapasztalja, milyen belülről jövő, természetes őserő munkál ilyenkor a nőkben, és rádöbben a saját jelentéktelenségére. Az ember végignéz egy szülést, és sok minden megvilágosodik előtte: miért és hogyan kompenzálnak túl mindent a férfiak a szervezett társadalmakban: a szüntelen versengéssel, háborúskodással, szteroidokkal… hogy miért járnak annyian a konditermekbe. Azért, mert kemények és erősek akarunk lenni, pedig egyáltalán nem vagyunk azok. Keressük a módját, hogyan lehetnénk olyan erősek, mint a nők, hogy felvehessük velük a versenyt. Az a kilenc hónap (…) megtanított az alázatra.