Nem látunk túl azokon a döntéseken, amelyeket nem értünk.
Minden évben, amikor eljön a karácsony, döntést kell hoznom. Akarok-e tovább vezetni? Akarom-e folytatni a versenyzést? Szerintem egészséges dolog lefolytatni önmagaddal ezt a beszélgetést.
A siker nem a szerencsétől függ, hanem a jó időben hozott jó döntéseidtől.
A felnőtt élet ilyen: ad valamit, de el is vesz. És folyton választás, döntés elé fog állítani.
Sosincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne változtatni. Az a legnagyobb szabadság, hogy bármikor, bármilyen elhatározásodat megváltoztathatod.
Egyáltalán mi az a „jónak lenni”? Ki az, aki kimondhatja erről a végső szót? Ki állítja fel az irányelveket? Ki alkotja meg a szabályokat? Bizony mondom: te magad szabod meg a szabályokat. Te magad állítod fel az irányelveket, és te magad döntöd el, jól cselekedtél-e; hogy jól cselekszel-e. Te vagy az egyetlen, aki eldönti, Ki és Mi Vagy Valójában és Ki akarsz Lenni. És te vagy az egyetlen, aki megítélheti, jól cselekszel-e.
Az ember előtt két út áll: az egyik az, hogy megvalósítja saját magát, azt, akinek ő született; a másik az, hogy mindent megtegyen azért, hogy szeressék, mert ez a vágy is vele született. És a szeretetnek mindig ára van.
A gyász természetes. Hogy túljutunk-e rajta, az döntés kérdése.
Döntést kellett hoznom, hogy mérges legyek- e Istenre azért, amim nincs, vagy hálás legyek azért, amim van.
Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, és vállaljuk a felelősséget a saját boldogulásunkért.
Ha a jelet felismerted, ne szarozzál sokat, azonnal lépj a magad útjára. Ha döntésed meghozatalába másokat is be kell vonnod, akkor valójában nem te döntesz, hanem a „többség dönt, egység nyal” képlet érvényesül. Hiszen ha te tudod, mit akarsz, és felismerted a jelet, miért üres fecsegésre pazarolod az energiádat a megvalósítás helyett? Tényként közöld a világgal, mit akarsz, és ne kérdezz! Közöld, és higgyél benne… ja és tegyél érte!
Van, ami véletlenül esik meg, a többi döntés kérdése.
A tetteink határoznak meg bennünket, nem az, ahogyan a döntéseinket meghozzuk.
Kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor: a hozzáállásomat. Állandóan a kezemben van a lehetőség, hogy döntsek. Feladom vagy megcsinálom. Sírok vagy nevetek. Depressziós leszek vagy megoldást találok. Pánikba esem vagy a lehetőségeimre koncentrálok.
Az egész életünk szólhat az aggódásról, vagy arról, hogy mi lesz holnap, mi lesz egy év múlva. De döntenünk kell, hogy ezt szeretnénk-e, vagy pedig a jelen pillanatának örülni.
A legtöbb ember hisz a szabad akaratban, hogy magunk választjuk az utunkat. Néha világos, merre kell menni, máskor meg…nem annyira. Minden sarok, kanyar próbára teszi az irányérzékünket, de amikor elágazáshoz érve döntést hozunk, akkor derül ki igazán, milyenek vagyunk.
A tudat, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköz, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden – minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem – szertefoszlik a halál színe előtt, csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni, az egyik legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy azt gondoljuk, van vesztenivalónk.
A legfontosabb lépéseimet illetően újra ugyanúgy döntenék. Természetesen az ember néha követ el hibákat, amelyekről utólag úgy véli, el lehetett volna kerülni őket. Másrészt viszont a hibákból tanulni is lehet.
Ha húzol valahonnan egy egycentis vonalat, aztán egy fokkal arrébb még egyet, nagyon közel lesz a két végpont. Szinte elenyésző a különbség. De ha továbbhúzod azt a két vonalat pár száz mérföldön át, már a két végpont is mérföldekre lesz egymástól. Néha egy apró döntés vagy változtatás is drasztikus különbségeket szül az eredményben.