Ha túlnézünk a veszekedésen, fájdalmon és sértődésen, olykor jól esik emlékeztetni magunkat arra, hogy a családon kívül az égvilágon nincs fontosabb.
Nem mindig a vérrokonaink a családunk, hanem azok, akik ismerik minden titkunkat és így is szeretnek minket. És akik mellett végre önmagunk lehetünk.
Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk titkos árvák lenni, de végül is ők azok, akikhez mindig hazatalálhatsz.
A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Szerető családból jövök. Talán nem mindig kedveltük egymást, de mindig szerettük. Ölelkeztünk, puszilkodtunk, birkóztunk, verekedtünk. Nem tartottunk haragot.
Amikor még nem volt családom, semmi más dolgom nem volt, mint vásárolgatni, szépítkezni, magammal foglalkozni. Most, ha szükségem van egy ruhára egy esti fogadáshoz, csak annyit mondok az eladónak, hogy tudna-e nekem egy ruhát és cipőt adni a méretemben. Nem csinálok belőle nagy ügyet.
A Vatikánnal az ember, illetve egy ország nem ápol politikai kapcsolatot, spirituális és lelki kapcsolatot ápol, de nyugodtam mondhatom, hogy a két állam között, a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés éppen a családok tekintetében alakult ki.
Pont olyan vagyok, mint minden más ember. Voltam egy kiskamasz, voltam egy kamasz, egy lázadó, rocker. Megéltem mindent, aztán elfáradtam, lenyugodtam, családanya lettem… és egyre fontosabbá váltak számomra azok az értékek, amiket otthonról hoztam. És akinek családja és gyermekei vannak, pláne nem kell ezt magyarázni, mert pontosan fogják érteni, miért mondom ezt.
Nem ismertem a szüleimet, és sosem vágytam a reflektorfényre, csak arra, hogy boldog, harmonikus családi életem legyen.
Muszáj védenem a családi életemet. Az igazat megvallva, arról egyáltalán nem akarok beszélni.
Egy nagycsaládos miniszterelnök helyzeti előnyben van a politikában, mivel egyszerre több nézőpontból is látnia kell a dolgok állását, és naponta kell a különböző érdekeket összebékítenie. Aki indult már a család apraja-nagyjával nyaralni, tudja, hogy miről beszélek.
A család nem feltétlenül jelent vérrokonságot, gyakran a közösséget, egy szervezetet vagy nemzetet ír le.
Ahogy a legjobb családoknál, nálunk is vannak önfejű és heves fiatalok, sőt, a családi nézeteltérések is gyakoriak.
Azt mondom, hogy a család szeretetet és őszinteséget jelent. Azt mondom, hogy a családot senki sem határozhatja meg: senki sem döntheti el, hogy két, három, négy vagy tíz szív dobban egyszerre. Azt mondom, hogy minden olyan életforma, amely a szíved ellen való, előbb-utóbb elpusztít téged.
Régen rájöttem arra, hogy a család nyugalma bárminél többet ér.
Örökké összeköt minket az, akikkel egy vérvonalon osztozunk; és talán nem mi választjuk a családunkat, ez a kötelék a legnagyobb erősségünk.
A családi örökségek nagyon fontosak. Emlékeztetnek arra, honnan jöttünk, és nem számít, hová megyünk, a család velünk van.
Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van – a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben – minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal.
Nagyon szerencsés vagyok a családom miatt. Motiválnak engem a választásaimban, de még nagyon sok másban is.