Nincs biológiai evolúció. Minden az isteni forradalomnak köszönheti létezését. Megtapasztaltam. A biológia végeredményben teológia, istentan.
Nem kell ahhoz tagadnunk a biológia jelentőségét, hogy megkérdőjelezzük a meghatározást, amely szerint a nő természete teljes egészében azon alapszik, hogy biológiailag különbözik a férfitól.
A biológia egyértelműen nem fedi le a gendert a maga teljességében; nem csupán az bizonytalan, hogy a nemmel rendelkező test milyen mértékig járul hozzá a viselkedéshez, de nem is minden test biológiailag férfi vagy nő – lehet mindkettő vagy egyik sem.
A Homo sapiens mindent megtesz, hogy palástolja, de attól még állat marad.
Az ember DNS-ébe kódolva van, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, hiába tudja róluk, hogy nem kellene.
A biológia örökletes betegsége, hogy az antropocentrikus hiúságból eredő olcsó önámítások leplezése érdekében hajlamos a kultúrharcos cinizmus útjára térni.
A normális fogalma az egész biológia egyik legnehezebben definiálható kérdése, ugyanakkor pedig sajnos, éppoly nélkülözhetetlen, mint ellenpólusa, a „beteges”, vagyis a patologikus.
A test alvásszükséglete mindmáig a biológia egyik nagy rejtélye. Naponta néhány perc elegendő arra, hogy kellő mennyiségű táplálékot és folyadékot vegyünk magunkhoz, ám az alvásnak hosszú órákat kell szentelnünk, miközben elvágjuk magunkat a világtól és a ránk leselkedő veszedelmektől.
Freud felismeréseivel sokak számára éppoly riasztó volt szembesülni, mint az atombomba pusztító hatásával és a molekuláris biológia, mindenekelőtt a génelmélet perspektíváival.
Neurológusként jól tudta, hogy a szerelem voltaképpen biológia: hormonok és neurotranszmitterek.
A biológia elegáns és rejtélyes, és ha ennek a tudományterületnek a rejtélyeit együtt kutatod valakivel hosszú éveken át, akkor óhatatlanul valódi bizalom alakul ki közöttetek a kölcsönös megbecsülés jegyében.
Minden egyes beavatkozás a természet folyamataiba előre nem látható változásokat okoz bennük. Az az emberi test, amely antibiotikumokat vett fel, már nem teljesen ugyanaz a típusú organizmus, mint azelőtt volt, mert a szer hatására mikroorganizmusainak viselkedése jelentősen megváltozott. Minél inkább beavatkozunk, annál többet kell elemeznünk az egyre csak szaporodó, részletes információhalmazt beavatkozásainknak egy olyan világra gyakorolt hatásáról, amelynek végtelen részletei szétválaszthatatlanul egymásba fonódtak.
Az érzelmek befolyásolják a főbb szerveknek és az immunrendszernek a működését, továbbá azoknak a szervezetünkben keringő biológiai anyagoknak a hatását, amelyek részt vesznek testünk fizikai állapotának a szabályozásában, mindezek pedig visszahatnak az érzelmekre.
Aki nem veszi észre az ösztönöket, azt az ösztönök lesből fogják megtámadni és legyőzni.
Az állati élet mikroszkopikus kicsinységű véglényekből fejlődött ki a világban, végtelenül hosszú idő alatt; vagy esetleg egyetlen apró véglényt helyezett el a Teremtő a földön az idők hajnalán, és ebből indult útnak az emelkedő irányú fejlődés a végső tökéletesség felé, míg el nem jutott az emberhez; akkor aztán a fejlődés üteme megszakadt, csúfosan lehanyatlott, és romba dőlt.
Nemigen van meglepőbb őslénytani felfedezés, mint az, hogy az életformák a Földön csaknem egyidejűleg változnak.
Az, hogy valamely ideg hogyan lesz érzékeny a fényre, nem kell jobban izgasson bennünket, mint az, hogy maga az élet hogyan keletkezett.
Az örökbefogadás több évezredes gyakorlata arra mutat, hogy a család több a gének átörökítésénél: nem testi, hanem szellemi kötés – ezért a kultúra születésével a szociális minták átadásának igénye felülmúlja a biológiai minták átadásának igényét.