Nem a feladatkör betegít meg, nem az ezzel járó megterhelések, hanem az, ahogyan az ember reagál, értékel, viszonyul, viselkedik.
Ne azt nézzük, mitől beteg! Nézzük meg, kutassuk fel, mi tartja az embert egészségben!
Olyan betegségem van, ami miatt az ember legfeljebb 2–3 hétre tud előre tervezni. Hogy megélem-e a jövő karácsonyt, beláthatatlan időnek tűnik. Várom a mostanit, és remélem, hogy ugyanolyan jól sikerül, mint mindig.
A beteg embert betegként kell kezelni, de a helyén. A haldoklót haldoklóként, de a helyén.
Rengeteg nő érdeklődik irántam, de mindenkiben az anyai ösztönt ébresztem föl, a nőit nem. Amit teljesen megértek. Nekem sem a kerekesszékes nyomorék nők tetszenek az utcán, most sem. És ez az én számból nem sértés. Nagyon furcsa átélni mindezt. Két évvel ezelőtt más volt a helyzetem az ismerkedés frontján. Most fel sem merül. Vállalom, hogy férfiként elsődleges fizikai igényem továbbra is lenne rá.
A betegségben nincs semmi szégyellnivaló. Igen, kacska a kezem, alig bírom megemelni. Igen, lecsúszott az orromról a szemüveg. Igen, izzadok. Ha hölgy lennék, kemoterápián elveszteném a hajam. És? Szörnyű dolog, de nem szégyellnivaló. Én se érzek szégyent. Fájdalmat és mindent szart igen. De szégyent nem vagyok hajlandó.
Mélyen hiszem, hogy ha igazi énünk – lelkünk – valódi kifejeződéseként élünk, akkor nem kell betegségeket létrehoznunk.
Néha úgy gondolom, hogy a betegségünkről olykor kiderülhet, hogy az volt a legnagyobb ajándék, amit csak kaphattunk.
Több könyvben is olvastam a rákot túlélők lélektanáról. A kutatók megállapították, hogy az egyik legfontosabb közös tulajdonságuk az élethez való erős ragaszkodásuk.
Amint megértjük, hogy a betegség, illetve a testi korlátozottság mire akar megtanítani, és végül a sejtekben tárolt érzelmi problémát elengedjük, akkor és csakis akkor kezdődhet meg a minden síkra kiterjedő, érzelmi, spirituális és fizikai szinten is végbemenő gyógyulás. Csupán akkor lép a test a természetes gyógyulás útjára.
Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek
A testi betegségeknek társadalmi rangja van. A lelki betegséget vagy elutasítja a társadalom, vagy nem veszi komolyan, amíg nem történik valami valóban komoly dolog.
A pánikbetegség olyan erős lelki fájdalom, amely végül testi fájdalomként nyilvánul meg. A szorongás olyan mértéket ölt, hogy az agynak nincs… hát jobb szó híján azt mondom, nincs elég… sávszélessége, hogy feldolgozzon minden információt. A tűzfal leomlik, hogy úgy mondjam. Eláraszt minket a szorongás.
A preventív szemlélet hiányzik teljesen az országban. Annak a felismerése, hogy mindig olcsóbb és fájdalommentesebb megelőzni a bajt, mint gyógyítani.
Vagy megbocsátunk, vagy megunjuk és belebetegszünk.
Nem is olyan régen még magát az öregkort is betegségnek tekintették, az emberek azonban nem halnak meg az öregedés miatt. Betegségekbe halnak bele, a leggyakrabban pedig a szívinfarktusba.
Michael nagyon meg akart gyógyulni, intenzív kemoterápiát és sugárkezelést kapott egyszerre, de sosem csüggedt, sőt még a humorérzékét is megőrizte. A gyerekeknek is mindent elmondott, nem voltak előttük titkok. Ők is mentek vele a kezelésekre, látták, ahogy sugárkezelik az apjukat. Együtt mindennel megbirkóztunk, ez a betegség közelebb hozott bennünket egymáshoz. De nem kívánom senkinek, hogy ezeket a dolgokat átélje.
Nem tagadom, előfordult, hogy sok szesz elfogyott, ha összekerültünk. Rám ez nem volt jellemző a hétköznapokban, Bajor Imire azonban annál inkább: többszörösen szenvedélybeteg volt, folyton dohányzott és ivott. Lelkibeteg volt, ha nem tudott dohányozni. Esze ágában nem volt letenni az italt és leszokni a cigarettáról. Azt vallotta, nem baj, ha kevesebb ideig élhet, de azt szeretné kellemesen eltölteni, úgy, ahogy azt ő jónak látja.
A betegek bebizonyították, hogy a szívbetegség nem a korosodás elkerülhetetlen velejárója; sokkal inkább az a helyzet, hogy az étrendünk gyilkol minket.
