Nem vagyok platónista, s nem vagyok egyéb sem; de inkább volnék pauliciánus, manicheus, spinozista, pogány, pürrhoniánus vagy Zarathustra híve, semhogy a hetvenkét acsarkodó szekta bármelyikéhez is tartozzam, melyek egymást tépik az Úr szeretetének és egymás gyűlöletének nevében.
Miközben egyesek azt mondják, hogy vallásosan meghalni mennyire könnyű, engem még az sem nagyon nyomaszt, hogy mit fogok mondani a nagyszék előtt. Mert hiszen azt gondolom, hogy nincs nagyszék. Izgassa azokat, akik hisznek benne.
Az apai nagymamám bigott katolikus asszony volt, úgy nevelte a fiát, hogy akár pap is lehet majd belőle. Ezt folyton mondogatta is apámnak, így bizonyára megfordult a fejében, de aztán nem lett pap. Már csak azért sem, mert ateista volt, ahogy én is.
A Xenu-mese megmosolyogtató blődség, na de Mózes vagy Mária sztorija se komolyabb, ha szó szerint kell venni.
Irigylem azokat, akiknek megadatott, hogy megtalálták az utat az Istenhez. Én próbáltam keresni sokszor, és nagyon kétségbeesetten, mégsem kaptam semmi jelet, vagy biztatást…
Ha félelemben élnek, még az ateisták is megteremtik a saját isteneiket.
Ateista vagyok (…). Pont ezért a túlvilágon leginkább az egyik legismertebb ateista humoristával, Douglas Adamsszel szeretnék összefutni, hogy aztán megbeszéljük, miért nem lehet így.
Ateista vagyok, azt vallom, hogy egyszer megszülettem és meghalok majd, és nincs semmi, sem előtte, sem utána. Ha viszont ez így van, akkor nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ebben az életben bármit kihagyjak.
A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen. A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme.
A nem létezőbe vetett hit, megnyugvást hoz az elmének, de egyúttal gyöngíti is. A civilizáció, amelynek a magvait ti vetitek el, az emberiség önmagába vetett hitén alapul, nem egy képzelt istenségen.
Az Egyesült Államok semmilyen értelemben nem alapszik a keresztény hiten; ahogyan nincs benne semmilyen ellenségeskedés a muzulmánok törvényei, hite vagy békessége ellen. (…) Ki van mondva, (…) hogy semmilyen vallási okokból fakadó kifogás nem okozhat a két ország közötti harmóniában szakadást.
A kérdés, amely az emberi faj előtt áll, hogy a természetes Isten saját törvényei szerint kell-e kormányoznia a világot, vagy a papok és királyok fogják uralni kitalált csodák alapján?
Minden lehetséges világok legjobbika lenne ez, ha nem lenne benne vallás.
Nem látok elegendő bizonyítékot Isten létezésére, bár az ellenkezőjét sem tudom bizonyítani. Nem vagyok dogmatikus hitetlen, inkább ateistának, mint agnosztikusnak tartom magam, mivel életem 62 éve alatt sohasem tapasztaltam olyat, ami istenség vagy természetfeletti erők feltételezését tette volna szükségessé. Számomra ez ahhoz a konklúzióhoz vezetett, hogy az egész csak mitológia. Elismerem, igen érdekes mitológia és talán a társadalomban szükség is van rá.
Nincs semmilyen kapcsolatom Istennel, és soha nem is akartam. Nem hiszek a sorsban vagy bármilyen más felsőbbrendű erőben. Ha egy repülőgép lezuhan, és emberek halnak meg, az nem azért van, mert a mennyekben így akarták.
Az igazságnak nincs szüksége arra, hogy az emberek egy helyre gyűljenek imádatára.
Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a Világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik.
A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.
A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.
