Ritkán a közvetítésekkel álmodom: rémálmom, hogy elalszom vagy a dugóban ülök és emiatt lekésem a futamot. Utána mindig jó felkelni, hogy ez nem a valóság volt.
Azt olvastam valahol, hogy a megsemmisülés az álomban azt jelenti, nagy változások előtt áll az illető. Kíváncsi vagyok, mi vár rám…
Azt hiszem, mivel álmodunk, nem kell sokáig külön lennünk. Ha benne vagyunk egymás álmában, mindig együtt vagyunk.
Az álmok jellegzetessége, hogy gyakran mintha értelmezést várnának az álmodótói. Az ember csak elvétve hajlik arra, hogy egy éberálmát feljegyezze vagy elmesélje valakinek, vagy hogy megkérdezze, mit is jelenthet. Az álmokban azonban van valami zavarba ejtő, valami sajátos módon érdekes – ezért szeretnénk megfejteni a jelentésüket.
Van valami az álomképekben, ami bizonyos hasonlóságot mutat a nyelvi jelekkel. Ahogy az a papírra vagy homokba rajzolt jelek sorának is sajátja lehet. Talán egy sem akad köztük, amelyikben ráismernénk valamely általunk ismert ábécé egyik egyezményes jelére, és mégis erős bennünk az érzés, hogy valamilyen nyelvet alkotnak: hogy jelentenek valamit.
Minden álom valóságosnak tűnik, amíg benne vagy. Csak mikor felébredünk, akkor döbbenünk rá, hogy valai nem stimmelt.
Ha nincsenek álmaid, nincs módja sem annak, hogy valóra válts közülük egyet.
Gyerekkorotokban úgy éreztétek, bármi lehetséges, majd felnőttetek, és az élet másképp alakult. Na de a lelketek mélyén még őrzitek az álmokat. Talán erőre vágytatok, talán részévé válni valaminek, ami jóval nagyobb nálatok. Talán harcos akartál lenni, küzdeni valamiért, amiért érdemes.
Motiváció kell hozzá, hogy az álom jelmezét az álom szülte célok valóságának munkaruhájára cseréljük.
„Túl vagyunk rajta” – mondtam magamnak. Mint egy álom, ami reggelre elszáll. És idővel – mármint ha elég idő telik el – elfelejtem az egészet.
Minden álomból lehet valóság, s a múlt valóságai lassan elmerülnek az idő és a messzeség álomszerű ködében.