Pályafutásom során szerencsés voltam, hogy minden álmomat megvalósíthattam, és az az igazság, hogy ennél többet nem is kívánhatnék.
Az álomból a múltat ismerjük meg. Mert az álom, akárhonnan nézzük is, a múltból ered.
Bizony az álom gyakran ott a legmélyebb értelmű, ahol a legmerészebben bolondozik. Akinek valami mondanivalója volt, és azt nem mondhatta ki veszélytelenül, mindig is szívesen tette fejére a csörgősipkát.
Az álom-állapot és az ébrenléti állapot között semmi különbség nincs azon kívül, hogy míg az álom rövid, az ébrenlét hosszú. Mindkettő az elme eredménye. Minthogy az ébrenléti állapot hosszú, azt hisszük, hogy ez a mi valóságos állapotunk.
Ha elfelejtünk álmodni, azt is elfelejtjük, milyen az élet.
Volt már olyan álmod, amiről biztosan érezted, hogy valóság? Mi lett volna, ha képtelen vagy felébredni belőle? Hogy különböztetnéd meg az álomvilágot a valóditól?
Minden sikeres ember azzal kezdte, hogy valami nagyot álmodott. Valamit, ami még nem létezett. Ismered a dalt, ugye? „Kell, hogy legyen álmod, ha meg akarsz valósítani egy álmot.”
Aludj, szavam fel nem zavar,
Hisz álmod oly tökéletes!
Ébredj? Fény várjon, zivatar?
Sírj és nevess?
(…)
Aludj! Még bűvkört jár vele
Egy álom: Szellemed nyugodt;
De szertefoszlik Édene
Ébred s zokog.
Az álmok tündérúrnője közeleg feléd, az alkonyati égen át repülve.
Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül.
Azt álmodtam, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük. Minden családtagom és barátom eljött hozzám. Focimeccset néztünk és bort ittunk. Beszélgettünk politikáról, fociról és az élet más dolgairól. A szívmelengető estét követően lefeküdtem. Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valósággal. Csak 46 éves vagyok, és ALS-em van. Ez mozgásképtelenséggel, és másoktól való függéssel jár.
Álom! Akarom, hogy az legyen!
Szörnyű! Jaj! Felriadok a valóra!
Egyáltalán nem kívánnánk boldognak nevezni az olyan embert, aki álomba merült – például ha egész életét végigaludná.
Az élet és az álmok: egy ugyanannak a könyvnek lapjai. Az összefüggő olvasást hívják úgy, hogy valóságos élet.