Mert az ember nem üdvözülhet addig, amíg szabad akaratából a legutolsóvá nem lesz valamennyi teremtett testvérlény között. Az Ahimsza az alázat legvégső foka.
Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek „a nagy épületnek” a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben.
Alázatosnak kell lenni, a rokonszenvet és ellenszenvet szépen háttérbe kell tolni, ha valaki meg akarja ismerni, mi valóságos ezen a világon.
Jaj annak az elméletnek, amely szembehelyezkedik a szellemmel! Az ilyen ellentmondást semmiféle alázatossággal nem teheti jóvá, sőt minél alázatosabb, annál több gúnytól és megvetéstől övezve űzetik ki a valódi életből.
Már inkább felejteni szeretnék, mint tanulni, de erre nincs lehetőség. Az alázatból például sosem lehet elég, azt még mindig tanulom. Azt is tanulnom kell, hogy sokkal több időt adjak az embereknek arra, hogy megismerhessem őket.
Néha az ember megérez bizonyos dolgokat. Egész egyszerűen tudja, mi fog történni. Néha könnyű kitalálni, mi fog történni, ha az ember engedi, hogy megtörténjen. Viszont nehéz meglátni, mit hoz a jövő, ha a jellemünk vagy a vágyaink elfedik a kilátást. Ha az ember ilyenkor tesz egy lépést hátra, majd alaposan szemügyre veszi, mivel áll szemben, rájön, hogy mi fog történni.
Az igazság megtalálására ne keress más utat, mint először az alázat, másodszor az alázat, harmadszor az alázat… Akárhányszor kérdeznél a keresztény élet titkáról, mindig ezt mondanám: alázat, még ha a szükség arra kényszerítene is, hogy mást mondjak.
Az alázat olyan, akár egy titok, lényege nem az emberi természetben van, hanem az isteni valóságban. […] Az alázat nem emberi teljesítmény, hanem Isten ajándéka.
Akkor igazi az alázatosság, ha valaki semmit sem a saját erejéből származtat, hanem mindent, amit el akar érni, Isten erejétől remél.
A Szentírás szerint a tanulás az egyik legfontosabb dolog az életünkben. A tanulás az alázat jele. Ilyen egyszerű. Aki tanul, az elfogadja, hogy ő még nem tart ott, ahol egy másik ember. Képes fejlődni. Akar fejlődni.
Az égen és a mögötte rejlő univerzumon való gondolkodás alázatra tanít minket.
Jézus alázata, amellyel övéi szolgájává teszi önmagát, az a megtisztító víz, amely képessé teszi az embereket arra, hogy Isten asztalához üljenek.
Az igazi vezetés szolgálat, egy mély alázat, amiben feloldódik az egyén, és többé már ő nem számit, hanem a közösség érdeke lesz mindenek felett.
De az alázatosság, kedves uram, teljes csődöt jelent minden házasságban. Egyetlen nőtől sem lehet elvárni, hogy elnéző legyen egy alázatos férjjel szemben. Nem csoda, ha a felesége élt a lehetőséggel.
A modernitással és a tudományokkal fokozatosan megfakult bennünk a természettel szembeni alázat. Az „alázat” szó találó. Magában foglalja azt a kettősséget, amelyet a természet iránti tisztelet jelent, a csodálatot és a félelmet.
Aki az igazságot keresi, legyen alázatosabb a porszemnél.
Bármibe is kezdjen az ember, az csak alázattal vihető sikerre.
A szerénység nem azonos az alázattal. Nem kérek a szerénységből, nem kenyerem. Az alázat viszont feltételezi, hogy tisztelettel fordulok valami felé.