Arra azért készülj fel, hogy ha te is ki akarsz törni a „normális” élet börtönéből, akkor a többség számára te leszel a „nem normális” … :-))
Van egy érdekes gondolat, amely megváltoztatta a nézőpontomat: csak annyi szeretetet tudsz adni a számodra igazán fontos embereknek, amennyit saját magad iránt érzel, semmivel sem többet. Vagy másképp fogalmazva: csak akkor tudsz igazán szeretni másokat, ha már magadat megszeretted. Addig nem.
A komoly eltökéltség előtt minden akadály leomlik.
A tagadás olyan, mintha leragasztanánk az üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smile-val.
Ne aggódjunk a jövő miatt! Akkor menjünk át a hídon, amikor odaértünk hozzá.
Az életünk egyfolytában vagy egyre jobbá válik, vagy ellenkezőleg, egyre rosszabb irányt vesz. Ott kezdődik a hanyatlás, ahol a fejlődés véget ér.
A csodálatos jövőhöz vezető út kulcsa az, hogy képes legyél tervezni és keményen dolgozni, azt tenni, ami helyes és szükséges – mielőtt azzal foglalkoznál, ami szórakoztató és könnyű.
Én nem szeretnék állást foglalni arról, hogy mit gondolok, egy életünk van-e vagy több, van-e élet a halál után, azt viszont szeretném hangsúlyozni, hogy szerintem nem itt kellene keresgélnünk. Azt gondolom, arra érdemes koncentrálnunk, hogy mit tudunk tenni addig, amíg élünk.
Az emberek manapság falakat húznak maguk köré ahelyett, hogy hidakat építenének egymás felé.
Mindegy, mit hiszünk magunkról, előbb vagy utóbb valósággá lesz.
A negatív környezet már önmagában is elég, hogy egy embert kudarcra kárhoztasson.
Tedd a dolgod, és az erőd is meglesz hozzá.
Aki túl óvatos, ugyan nem hibázik sokat, de nem is jut messzire. Biztos lehetsz benne, hogy ha mered követni az álmaidat, sokat fogsz hibázni. Számíthatsz rá, hogy rengeteg csalódás és kudarc is fog érni. Lehet, hogy még csődbe is mész, de legalább élsz!
Bárhonnan bárhova el lehet jutni, ha az ember hajlandó megfizetni az árát.