A múlt csak azoknak fontosabb mindennél, akik már nem számolnak a jövőjükkel.
Náray Tamás
162 idézet
1958. november 30. -
divattervező, festőművész, író
Ó, az ember nem születik gyanakvónak. Azt az életünk folyamán sajátítjuk el. A tanítómestereinket pedig úgy hívják, hogy csalódások.
– Edna, nekem nem az a gazdagság, ha mindenem megvan, hanem az, ha nem hiányzik semmi az életemből.
Mert bármennyire szeretnénk, a megbocsátás nem tudja megváltoztatni a múltat. A jövőt viszont igen.
Rendkívül magabiztosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne vegye magára a rossz kritikát, mert a kéretlen, sokszor bántó, felületes véleményalkotás gátol a kibontakozásban. Viszont az új generációnak, a mostani huszon-, harminc-éveseknek, óriási szerepe lehet ennek a kegyetlen, beszólogató, kigúnyoló szokásnak a felszámolásában. Ha azt az energiát, amit mások lekicsinylő véleményezésére, bírálatára fordítanak, kreativitásra, tettekre és valaminek a létrehozására használják, virágzó paradicsomot fognak tudni teremteni. Tanácsolom, hogy legyenek elhivatottak, igényesek, tudást akarjanak szerezni, ne a semmi után futkossanak.
Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb kreatív alkotó, aki rangot vívott ki magának a működési területein, alapjában véve mind fegyelmezett ember. A hírnév, gazdagság és siker mögött hihetetlen fegyelem húzódik meg.
Van az ember, és kész. Hogy milyen nemű és mire gerjed, az nem lényeg. A jelleme és a tettei számítanak. Más nem.
Ahogy Izrael sem azonos minden zsidó emberrel, Magyarország sem azonos azokkal, akikkel én szeretnék mindenáron kapcsolatot teremteni. Ugyanakkor ezek az emberek jelentik az én gyökereimet, nem a hortobágyi kilenclyukú híd. Azok, akikkel azonos értékrendet képviselek.
Az a közeg, amiben Magyarországon élni kellett, egy magamfajta ember számára megalázó. Nem értem például a négymillió nőt, hogy miért nem megy már ki az utcára ilyen abortusztörvény-módosítás után sem? Én nem vagyok nő, nem szültem, nincs méhem, de mint egy másik embert, mélységesen felháborít, ami történik. A melegeket sem értem: meddig tűrik még, hogy másod- meg harmadosztályú állampolgárok Magyarországon? Már az EU is kimondta, hogy demokrácia nélküli, autokrata, hibrid rezsimmé vált az ország, egész Európa tudja, hogy ott alázzák meg és vegzálják az embereket, ahol tudják! Én mint humanista művész teljes mértékben elfogadhatatlannak tartok bármiféle megkülönböztetést.
Az ismertség pozitív oldala, hogy mindenre van egy telefonszámod, és a nevedre sok ajtó kinyílik – persze nem törvénytelen dolgokra kell gondolni, csak apróságokra, mondjuk soron kívül mehetsz a fogorvosodhoz.
Ha elköltözöl egy idegen országba, huszonnégy óra leforgása alatt leszel senki, és nem nagyon kell képzelőerő, hogy be tudja lőni az ember: ez szar érzés.
Az a nagy különbség a nyugat-európai és a magyar művészetértékelés közt, hogy a magyarok szeretnek címkézni. Például előszeretettel mondják azt, hogy „ez nem is festészet, hanem dekoráció”, vagy hogy „ilyet én is tudnék”. Magyarországon valaki írogat vagy festeget, nem pedig ír vagy fest. Amikor én elszállítok három-négy képet egy több művészt bemutató nemzetközi kiállításra, ott mindenkinek méltatják az alkotásait, és eszükbe sem jut kritizálni, pláne nem azoknak, akiknek ibolyán túli segédlövése sincs arról, hogy mit néznek tulajdonképpen.
Az rettenetes világ lehet, amikor valakinek a munka, az egy szükséges rossz. Én ezt soha nem éreztem. Mindig imádtam, amit csinálok.
Én szeretek tevékenyen élni, nálam olyan nincs, hogy órákon át ülök, és nézem a Netflixet. Az elmúlt öt évben szerintem nem néztem összesen hat órát bugyuta sorozatokat. Soha nem szerettem elfecsérelni az időmet, az aktív pihenés sokkal értékesebb a semmittevésnél.
Az igényesség nem az ilyen-olyan luxus autó, a palota és a gyémántgyűrű, hanem a mindennapi életben tanúsított magatartás.
Ma még mindig ott tartunk, hogy az a férfi, aki szépen, hangsúlyozom, nem drágán, hanem ízléses egyszerűséggel, ápoltan és tisztán öltözik, esetleg manikűröshöz jár, vagy merészeli befesteni a haját, mert nem szeretne ősz lenni, az általában buz*, vagy ha netán gyerekei is vannak, akkor minimum gyanús.
Hitem van abban, hogy a gondolataimat és azok által a sorsomat én irányítom.
Nem remélek, mert a remény csak arra jó, hogy elfedje az ember szeme elől a valóságot.
A szerencse szerepét az életemben soha nem becsültem alá, de nem is hagyatkoztam csak arra. És bár sok idő szükséges a felkészültség megszerzéséhez, de érdemes abba fektetni, mert a szerencsét mindig felkészülten kell várni.
Sose mondom azt, hogy megpróbálom. És majd azután, ha bejött a dolog, folytatom, mert legyen bármi is az, egészen biztosan nem fog sikerülni. Azért, mert ha csak próbálom, nem adok bele mindent. Ha van alternatíva, felpuhul az akarat.