Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb kreatív alkotó, aki rangot vívott ki magának a működési területein, alapjában véve mind fegyelmezett ember. A hírnév, gazdagság és siker mögött hihetetlen fegyelem húzódik meg.
Náray Tamás
1958. november 30. -
divattervező, festőművész, író
Van az ember, és kész. Hogy milyen nemű és mire gerjed, az nem lényeg. A jelleme és a tettei számítanak. Más nem.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Ahogy Izrael sem azonos minden zsidó emberrel, Magyarország sem azonos azokkal, akikkel én szeretnék mindenáron kapcsolatot teremteni. Ugyanakkor ezek az emberek jelentik az én gyökereimet, nem a hortobágyi kilenclyukú híd. Azok, akikkel azonos értékrendet képviselek.
Az a közeg, amiben Magyarországon élni kellett, egy magamfajta ember számára megalázó. Nem értem például a négymillió nőt, hogy miért nem megy már ki az utcára ilyen abortusztörvény-módosítás után sem? Én nem vagyok nő, nem szültem, nincs méhem, de mint egy másik embert, mélységesen felháborít, ami történik. A melegeket sem értem: meddig tűrik még, hogy másod- meg harmadosztályú állampolgárok Magyarországon? Már az EU is kimondta, hogy demokrácia nélküli, autokrata, hibrid rezsimmé vált az ország, egész Európa tudja, hogy ott alázzák meg és vegzálják az embereket, ahol tudják! Én mint humanista művész teljes mértékben elfogadhatatlannak tartok bármiféle megkülönböztetést.
Az ismertség pozitív oldala, hogy mindenre van egy telefonszámod, és a nevedre sok ajtó kinyílik – persze nem törvénytelen dolgokra kell gondolni, csak apróságokra, mondjuk soron kívül mehetsz a fogorvosodhoz.
Ha elköltözöl egy idegen országba, huszonnégy óra leforgása alatt leszel senki, és nem nagyon kell képzelőerő, hogy be tudja lőni az ember: ez szar érzés.
Az a nagy különbség a nyugat-európai és a magyar művészetértékelés közt, hogy a magyarok szeretnek címkézni. Például előszeretettel mondják azt, hogy „ez nem is festészet, hanem dekoráció”, vagy hogy „ilyet én is tudnék”. Magyarországon valaki írogat vagy festeget, nem pedig ír vagy fest. Amikor én elszállítok három-négy képet egy több művészt bemutató nemzetközi kiállításra, ott mindenkinek méltatják az alkotásait, és eszükbe sem jut kritizálni, pláne nem azoknak, akiknek ibolyán túli segédlövése sincs arról, hogy mit néznek tulajdonképpen.
Az rettenetes világ lehet, amikor valakinek a munka, az egy szükséges rossz. Én ezt soha nem éreztem. Mindig imádtam, amit csinálok.
Én szeretek tevékenyen élni, nálam olyan nincs, hogy órákon át ülök, és nézem a Netflixet. Az elmúlt öt évben szerintem nem néztem összesen hat órát bugyuta sorozatokat. Soha nem szerettem elfecsérelni az időmet, az aktív pihenés sokkal értékesebb a semmittevésnél.
Az igényesség nem az ilyen-olyan luxus autó, a palota és a gyémántgyűrű, hanem a mindennapi életben tanúsított magatartás.
Ma még mindig ott tartunk, hogy az a férfi, aki szépen, hangsúlyozom, nem drágán, hanem ízléses egyszerűséggel, ápoltan és tisztán öltözik, esetleg manikűröshöz jár, vagy merészeli befesteni a haját, mert nem szeretne ősz lenni, az általában buz*, vagy ha netán gyerekei is vannak, akkor minimum gyanús.
Hitem van abban, hogy a gondolataimat és azok által a sorsomat én irányítom.
Nem remélek, mert a remény csak arra jó, hogy elfedje az ember szeme elől a valóságot.
A szerencse szerepét az életemben soha nem becsültem alá, de nem is hagyatkoztam csak arra. És bár sok idő szükséges a felkészültség megszerzéséhez, de érdemes abba fektetni, mert a szerencsét mindig felkészülten kell várni.
Sose mondom azt, hogy megpróbálom. És majd azután, ha bejött a dolog, folytatom, mert legyen bármi is az, egészen biztosan nem fog sikerülni. Azért, mert ha csak próbálom, nem adok bele mindent. Ha van alternatíva, felpuhul az akarat.
Olyan munkát akartam végezni, amely szórakoztat, de a magam érdekében meg kellett tanulnom gyorsan túl lenni azon is, amihez semmi kedvem sem volt.
Szeretek enni, inni, koncertre, színházba menni, szeretem a társaságot, de nem félek az egyedülléttől sem. Amíg zene van, és könyvek vannak, nincs magány.
A szeretteim boldogságát keresem. Ez egy otthoni intelem, és megfogadtam. A legtöbb ember azért boldogtalan, mert a saját boldogságát keresi, és nem a másikét. A boldogság energia, melynek oda-vissza áramlani kell. A szerelmünk, a családunk, de még a házi kedvencünk boldogságának látványa sem csupán lelkileg tölt fel, hanem még az egészségünkre is vigyáz.
Fontos a külsőm, a testem a lelkem temploma. Ápolom is. Fontos a belsőm. Éppen ezért nem hiszek a világ kizárásának a lehetőségében, a beáramló információk megszűrésében, mert előbb-utóbb az ember egy ostoba buborékban találhatja magát. Abban hiszek, hogy meg kell tanulni a dolgokat és a helyzeteket a helyükön kezelni. Ma az idegeskedés elkerülhetetlen. Ezért is fontos számomra a rendszeres sport, amely testi-lelki egységemet segít megőrizni.
Az ember otthont tud váltani, hazát nem, abból egy van, ahol születik.