A tudást felváltotta az értesültség és a vélemény, a tényeket a hallomás és a pletyka, az őszinteséget pedig a suttyóskodó gorombaság. Végül is érthető ez a következmény, hiszen évtizedek óta tart, nemzetközi szinten egyaránt, a mentális regresszió. Így azután az elme helyére alpári indulatok kerülnek, vagyis minden emberben annyi rosszindulat lesz, amennyi az eszéből hiányzik.
Náray Tamás
169 idézet
1958. november 30. -
divattervező, festőművész, író
Minden országnak, így Magyarországnak is van egy hatalmas, ám rendkívül szerény képességű, tudású és intelligenciájú csőcselék- és csürhetartaléka, amely mindig oda „áramlik”, ahonnan valamit remél, mindegy, hogy kommunista, fasiszta, konzervatív, vagy liberális az ígérgető, nem ba**ik az számukra egy öltést se, vagy esetleg remélhet, kaphat -természetesen ingyen, munka és tanulás nélkül, szavazatért ajándékba-, vagy ígérnek neki azt, amire vágyik, pálinkától hatszázadik havi nyugdíjig, bármit. Ez a bizonyos csőcselék- és csürhetartalék százalék mindenhol más, a fejlettebb helyeken kisebb, Magyarországon -meglátásom szerint- ez olyan 40-50% körül mozoghat, mert ennyi kell ahhoz, hogy a gondolkodó, tanulni vágyó, műveltebb embereket a politikusok túszul ejtsék azáltal, hogy a csőcselék- és csürhetartalékkal magukra szavaztassanak. Oszt’ jónapot. Röhögnek a magángépeiken tovább a markukba.
Alapvetően én nem vagyok – szerintem – az a szimpatikus fajta, mert a tárgyilagosságom, amit persze sokan összekevernek és azt gondolják, hogy goromba vagyok, miközben nem, csak ami van, az van, nincs mit szépítgeti rajta, ki kell mondani, attól hogy mást mondunk semmi nem változik meg.
Mindig minőséget akartam. Nem hírnevet, meg nem pénzt. Természetesen a munkámból jól akartam élni, de ez nem olyan nagy bűn, ezzel mindenki ugyanígy van.
Ma azt gondolják rólam, hogy sikeres lettem. Én meg azt gondolom, hogy igyekeztem jó lenni abban, amit csinálok. És ha ez a szándékom felismerésre, meghallgatásra és elismerésre is talált, akkor boldog vagyok. Megérte az erőfeszítést.
Elképzelésem sincs, hogy hogy lehet úgy létezni, és hogy miért jó egyáltalán úgy létezni, hogy mindig mindenre keresni kell, és meg is kell találni az ellenpéldát, vagy abban a bizonyos dologban amiről szó van a hibát, személyeknél aztán különösen, hogy az egyébként nem is úgy van, meg hogy azt nem is tudta, meg hogy nem is úgy csinálta, és egyébként is akkor amikor … no és rögtön mondani valami teljesen ellenkezőt, mert kényszeresen ki kell fejezni az ellenvéleményt, mégpedig azonnal és mégpedig legtöbbször mindenféle hozzáértés nélkül.
Nagyszerű érzés, ha valaki csinosnak és szépnek született, csakhogy amit az ember a véletlennek köszönhet, arra ostobaság büszkének lenni. Büszkének lenni arra kell, amit az ember létrehozott, megalkotott a saját életében.
Apám mindig azt mondta, hogy a győzelmet sem könnyű olykor elviselni, de a kudarcot még gyötrelmesebb. Viszont mindkettőre igaz, hogy elegánsnak, és higgadtnak kötelező maradnia egy INTELLIGENS embernek, bármelyikről is legyen szó.
A vak hit, a világtalan remény és a gondolkodástalanság (lustaság, vagy képtelenség okán az eredmény egyre megy) táptalaján, valamint a minden irányból – személyes lehetőségek és képességek tekintetében főleg – megalapozatlan és irreális vágyak által keltett rettenetes hiányérzetek béklyójában vergődve, némi, úgynevezett ‘jobb sors’ láttáni utálkozásban és/vagy gyűlölködésben kimerült csapkodással zajlik a másik lény folyamatos ütlegelése.
Miért? Kinek jó ez?
Miért kell a wc-szájú politikusokra és az irgalmatlanul tahó megmondó embereikre példaként tekinteni és átvenni a stílustalanságukat valakivel, valakikkel szemben, még akkor is, ha azzal a valakivel vagy valakikkel nem értünk egyet?
A ‘negatív dolgok’ nem kérnek tőled az életedbe való belépéshez engedélyt. Mi több, úgy surrannak be a hátad mögött, ha nem figyelsz, hogy mire eszmélnél, késő.
Az emberek imádnak véleményt formálni. Legtöbször természetesen olyan dolgokról, amelyekről lövésük, vagy amelyekhez közük sincs.
Amikor komoly munka áll a megszerzett vagyon hátterében, felkészültség és tudás, szorgalom és kitartás, a tapasztalataim szerint az azzal járó jó létet senki sem irigyli, mert megérdemeltnek tartja.
Amikor a kommunikációs stílusodat kezdi el kifogásolniI valaki, biztosra veheted, hogy igazad van abban, amit mondasz, mert a tartalmát nem tudja kifogásolni az illető.
Az én mondanivalóm megértéséhez önismeret kell. Mégpedig alapos és őszinte.
Valakinek lenni nem ugyanaz, mint ismertnek lenni.
Önjelölt, valódi ismeretek helyett a tudás illúziójával rendelkező észosztók, véleményező és megmondó emberek világa az összes közösségi felület.
Az èlet milyensége a döntéseink és a választásaink következménye, ha pedig egyiket sem tette valaki, bármilyen okból, akkor csak kényszerű elviselőjévé válik mindannak, ami történik körülötte és vele.
A magyarok zöme kórosan önbizalomhiányos, ezért van annyi okoskodó, kötözködő, mindenhez, mindenkinél jobban értő alak közöttünk. Ezzel kompenzálunk. Én magam is gyakran esem a hibába, bevallom. […] És ez a hőzöngő attitűd persze könnyen csap át önhittségbe, nagyképűsködésbe, vagy éppen melldöngetésbe. Aztán jön az ébredés, és fáj, amikor kiderül, hogy mindezzel semmire sem lehet jutni a világban. Az pedig még jobban fáj, amikor kiderül, hogy mindazt, ami történik velünk, saját magunknak köszönhetjük. Kioktatunk mindenkit, aztán ha visszavágnak, eljátsszuk, hogy nekünk mennyire nehéz, mert mindennap harcolnunk kell. De ez a sajnáltatás valahogy benne van a kultúránkban, ez a mártírkodó, önpusztító hajlam.
Nemzet idézetek, Önbizalomhiány idézetek, Önismeret idézetek
Én a párizsi módszert viszem. Magaddal foglalkozzál anyukám. Ne a másikkal, meg ne a harmadikkal, mert abból semmiféle előrelépés nem lesz. A magad dolgaival foglalkozzál és meg fogod látni, hogy sikerül.
Jártam, éltem már, sok helyen a világban, és azt kijelenthetem, hogy arányait tekintve a lakosság számához viszonyítva (lásd olimpiai érmek száma) annyi tehetséges, életrevaló ember sehol nincs, mint Magyarországon, mégha folyton ostorozom is az elmeroggyantakat. Én őszintén azt gondolom, hogy óriási dolgokra lehetne ez a maroknyi nemzet képes, ha az egymás marására fordított energiákat becsatornáznák, becsatornázná valaki az alkotó, előrevivő munkába.