Sötétben a lélek könnyebben válik meztelenné.
Müller Péter
1936. december 1. -
Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Mások ezeket keresték még
Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincsen szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad! Fáradhatatlanná teszi az embert. Feltölti erővel.
Sohasem azt szereti az ember, amit lát, hanem amit érez… És téged is az szeret, aki érez.
A szeretet nem múlhat el – megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy „az idő majd begyógyítja a sebedet”. Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Az ember sohasem azért lesz szomorú, mert a bánat kívülről rátör – hanem mert belülről csinálja. Az érzéseink sohasem kívülről szakadnak ránk, hanem belülről! És belül mindig azt érezzük, amit megengedünk magunknak!
Nem érdekes? Ha föllobban bennünk egy emlék vagy kérdés, elkezdenek üzenni a könyvek. Észrevetted már?
Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!
Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.
Minél többet tud valaki önmagáról, annál többet tud az életről.
Erre a kérdésre – hogy mit lépjek? – találták ki őseink a sakkot. Ez nem csupán játék, hanem beavatás is: egész életünk jelképesen benne van. A tábla: az élet mezeje. Fekete és fehér – Jin és Jang – bábukból és kockákból áll, s pontosan annyi sorsjel van rajta, mint a Ji-kingben: 64. A bábuk lényed különböző erőit jelképezik. Senki nem mondja meg, hová lépjél velük – de azt igen, hogy a mérkőzésnek , mint minden egyéni és világdrámának, szigorú törvényei vannak. Az egyik a dharma törvénye, ami azt jelenti, hogy az élet mezején kikerülhetetlen Rend uralkodik. A másik a karma törvénye, ami azt jelenti, hogy bábuiddal ugyan szabadon lépkedhetsz, de minden lépésednek sorsszerű következményei vannak. Mégpedig nemcsak egy, de az élet küzdőterén lévő valamennyi figurát nézve. Egyet lépsz a futóval és átrendeztél egy egész erőrendszert s valamennyi bábu sorsát. Itt ugyanis- mint az életben- minden mindennel összefügg! Az én sorsom a te sorsoddal és a mi sorsunkkal az ő sorsukkal. Minden lépéseddel mindenki életét megváltoztatod. Ráadásul a sakkjátszma oly módon is döbbenetes sűrűséggel jelképezi a drámát, amelyet hétköznapi életedben játszol, hogy itt is van egy állás, egy külső erőhelyzet, egy világhelyzet, melynek létrehozásában te is közreműködtél ugyan, most mégis mint külvilág áll eléd, és segít vagy fenyeget. Benne vagy a szimulációban, mely rajtad kívül van. Minél jobban tud sakkozni valaki, annál messzebbre lát. Annál inkább tudja, melyik lépésből mi lesz. Annál inkább tud jósolni. Mert belelát a láthatatlan erővonalakba, és meg tudja ítélni belőlük a változásokat egy-egy drámai helyzet lehetséges végkimenetelét. Mindenki szabadon választhat. Oda lép, ahová akar – de ha nem tud sakkozni, leütik a bábuját. Néha azonnal, néha csak nyolc lépés után – csakhogy ezt a nyolc lépést a mesteri szem előre látja. A rossz lépésnek ez a karmikus következménye.
Életünket gyakran nem azokkal éljük le, akiket a legjobban szeretünk. Sok embert ismerek, akit „legnagyobb szerelme” elhagyott, vagy fordítva, ő ment tovább. Szét kellett hogy váljanak útjaik, hogy sorsukat másokkal éljék le. Ezek a karma szövevényes útjának nagy titkai. Életünk ugyanis nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjük, hogy egymással összecsiszolódjunk.
Az önsajnálat egy darabig hasznos és jogos. De egy bizonyos időn túl káros, és vétek magunkkal szemben.
A karma szó csak azt jelenti, hogy tett, de mivel minden hatásnak van ellenhatása, s mivel a szikra, mely bennünk él, isteni szikra, és szabad, és rendelkezik az élő szellemiség teremtőképességével, az okot minden esetben ő okozza, ő idézi elő, ő teremti, és ennek minden következményét a nagy körforgásban, örök visszatérésben meg kell élnie és tapasztalnia. Ez már nem szabadság kérdése, hanem a kötöttségé.
Egy inkarnációsorozat a végtelenségig tartana, ha nem lenne önmagára ébredés, ha a káprázatból nem lenne felébredés, ha a tapasztalás nem érlelné bölcsességgé a tudását és szeretetté az érzést – ha nem lenne megtisztulás.
A zsenik Isten szemével néznek.
De csak akkor, ha éppen zsenik.
Hétköznap esendő, zavaros emberek.
Hogy ki a legjobb barátod, onnan ismered fel, hogy váratlanul fölhív telefonon, akár késő este is, és ezt kérdi: „Mi bajod van?” Megérezte. Ő egyedül.
Az élet: hasra esés…! És fenékre huppanás…! Bizony, gyerekek…! Bohócok vagyunk, mind…! Mert először van a félelem, a fájdalom, a jaj, istenem!… és aztán a felszabadulás, a derű, a nevetés.
A nevetés Isten anyanyelve. Tanuld meg ezt a nyelvet, és taníts meg rá mindenkit!
Nem akkor vagy alázatos, ha térdre hullsz és megalázkodsz, hanem akkor, ha bátran kiállsz a rád bízott ügyért.
A legforróbb pokol olyan családokban van, ahol szeretik egymást.