Örökre az a sorsom, hogy a te terhed legyek, barátom, a bajban.
A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Ha a Tavasz öleli a kerteket,
s ígér künn dús aratást,
Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő
virágszirom-havazást,
Ha zápor s napfény zuhog, s frissít
csipkefinom levegőt,
Én itt maradok, sehova se megyek,
nekem ez szép itt, e föld!
Ki tudja, mit hoz a holnap. Olykor épp a felkelő nap hozza a tanácsot.
A tanács veszélyes ajándék, még akkor is, ha bölcsek adják bölcseknek, mert minden szándék rosszra fordulhat.
Féltem, hogy kínszenvedés vár rám a sötétben és ez nem tartott vissza. De ha a fény és az öröm veszélyét ismertem volna, soha el nem jövök. Ez a búcsú a legmélyebb seb, amit életemben elszenvedtem.
Ahol sokan vannak, ott sok a beszéd, és a sok beszédnek sok az alja, és minden végeláthatatlan vitába torkol.
Ha társat keresel, jól nézd meg, hogy kit választasz! És vigyázz minden szavadra, még a legjobb barátaid előtt is! Az ellenségnek sok a kéme, és sokféleképpen hallgatózik.
Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.
Ha a Nyár a világon elhever,
s aranyló délután
Egy álom végre kibontakozik
a fák alvó sudarán;
Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
hűssel Nyugat szele tölt –
Ide gyere! Hozzám visszagyere!
S mondd: Itt legszebb a Föld!
A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz.
Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni – azt már nem.