Ha van, kikért, mit:
vízre rajzold, porba írd:
úgy nem öl, nem hal.
Fodor Ákos
1945. máj. 17. - 2015. febr. 21.
magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere
A hópehely és
árnyéka találkozik
végül a földön;december. Éjfél.
Életemnek is körül-
belül mélypontja.
Arányában nézd
a csigát igázó ház-
tartási gondot
Ha tisztálkodunk:
eltávolítjuk a koszt
– m á s közelébe.
Ugyanazt írom:
mindig más mindig másért
olvassa másnak
Talajom sírás
levegőm sírás – ugyan
minek sírnék is?
Fénybe bámulni,
míg megszűnik a viszony:
fény é s szem n e m l e s z
Egy végtelen nap.
Egy, amely csak hosszú volt.
Harmadik: soha.
Emlékezésem
haván lábnyomuk vezet
haza magamból
Sohase mondd: „el-
veszítettem” s e m m i r ő l;
mondd: „visszaadtam”.
Mindünk anyaga
sugárzó lehetne, ha
mernénk hasadni
Hűlt helyén holmi
meleg mocorgás múltán
mélyebb a hideg
Életünk bármely
ténye: bűn – ha megtiltják.
(Okot ad rá mind.)
Kivárom és túlélem
végelgyengülésedet
Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.
Létem Mosolya
minősülhet szemedben
hülye grimasznak
Nekem már Mozart
zenéje sem öröm, ha
látom: mást zavar
Tanítani szabad.
Vizsgáztatni: nem.
-Miért iszol folyvást?
-Habár élek: valami
jót csak kell tennem…!
Úgy aludj el, úgy
halj meg, ahogy almába
harap egy gyerek.