Az, hogy valaki különc, egyáltalán nem hiba, sőt ellenkezőleg, néha éppen a különc vonzza a nőket.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
1821. november 11. -1881. február 9.
orosz író
Ha az ember nem is lett vérszomjasabb a civilizációtól, mindenesetre gonoszabbul és galádabbul áhítozik a vérre, mint annak előtte. Azelőtt igazságosnak tartotta a vérontást, és nyugodt lélekkel irtotta ki, akit kellett; most pedig galádságnak tekintjük a vérontást, de mégis űzzük ezt a galádságot, sőt még inkább, mint azelőtt.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is.
Az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény.
Tiszta szív nélkül nincs teljes és helyes tudat.
A teljes, korlátlan hatalom – ha csupán egy légy fölött is – (…) a gyönyörűség egy fajtája. Az ember már természeténél fogva zsarnok, és szeret másokat kínozni.
Ha nincs isten, akkor mindent szabad.
Ha az illető nem fuldokolna, nem nézné faágnak a szalmaszálat.
Az ember minden körülmények között megőrizheti a méltóságát. Ha kell is küzdeni, a harc felemel, nem lealacsonyít.
A legbüszkébb nőkből lesznek a legalázatosabb rabszolgák.
Igenis van gyönyör a legmélyebb megalázottságban, megvetettségben is! (…) Ördög tudja, tán még a megkorbácsoltatásban is, mikor a szíj lecsap a hátunkra, és cafatokká tépi a húst.
Általában az ember csakugyan szereti lesújtottnak látni legjobb barátját. A barátság a legnagyobbrészt ezen alapszik.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Állítsák oda a katonát a csatában az ágyú torka elé és lőjünk rá, – ő még akkor mindig remélni fog, de olvassuk fel ugyanazon katona előtt az ő megmásíthatatlan halálos ítéletét, s megőrül vagy sírva fakad.
Három erő, csupáncsak három erő van a földön, amelyek képesek örökre legyőzni és rabul ejteni e tehetetlen lázadókat, épp a boldogításuk végett – ezek az erők: a csoda, a titok és a tekintély.
A szegény megőrizheti vele született nemes érzületét, a koldus soha.
Megérti, uram, megérti, mit jelent az, ha valakinek már nincs hová mennie? (…) Mert hiszen mindenkinek kell, hogy legalább egy utolsó menedéke legyen!
Mit gondolsz, nem egyenlíti ki a parányi, egyszeri bűnt ezer jótett?
Minden relatív, minden viszonylagos, minden csak formaság…
Ha nekem családom van gyerekkoromban, akkor én most nem ilyen vagyok, amilyen. Ez gyakran megfordul a fejemben. Mert hiszen akármilyen rossz is a családban, mégiscsak a szüleivel él az ember, nem idegenekkel, nem ellenségekkel.