Az úszás egy csodálatos sport. De bárhová is jutnak, bármit is érnek el, sose felejtsék el azt, hogy honnan indultak.
– üzente azoknak a fiataloknak, akik úszónak készülnek
Gyerekként benne van az emberben a vágy, hogy valamit elérjen és ismert legyen. Amikor olimpiai bajnok lettem 1988-ban, akkor már nem akartam ezt. Ha tudja az ember, milyen az, amikor mindenhol felismerik, akkor már inkább nem akarja.
Amikor gyerekei vannak az embernek, fontos, hogy milyen példát látnak.
Manapság mindig azt mondják, milyen jó a digitalizáció, mennyit fejlődik a világ. Én azt gondolom, régen sokkal okosabbak voltak az emberek, nagyobb tudás volt a birtokukban. Gyakorlatiasabbak voltak. Ha bármi történik a világban, az az ember fog megélni hosszú távon, aki nem ezek – tehát a kütyük – által él.
Szerintem szíve joga mindenkinek, hogy miben hisz, vagy miben nem hisz, és ez jó is így, mert miért kellene mindenkinek ugyanabban hinnie, ugyanazt gondolnia?
Bennem nincs meg az a tudat, hogy ötszörös olimpiai bajnok vagyok. Elértem, amit elértem, tök jó dolog, hogy valaha valamiben a legjobb voltam a világon, de ez már múlt idő, nincs benne folyamatosan a fejemben.
Azt biztosan tudtam, hogy csak olyan férfi lehet a férjem, akinek megfog a lelke, s biztos lehetek benne, hogy nem rossz ember.
Előbb voltam olimpiai bajnok, mint ahogy olimpiai bajnok szerettem volna lenni.
Anyu nagyon jó anyuka volt, ezért én is mindig anya szerettem volna lenni. És hála a sportolásnak, hála annak, hogy nem kellett az egzisztenciámmal törődni, utána úgy lehettem anya, hogy minden egyes percét kiélvezhettem, végig a gyerekeimmel lehettem, ameddig kicsik voltak.
Külföldön soha nem bírtam hosszabb ideig, legfeljebb két hét után már hazakívánkoztam.
Mindig büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, magyarnak születtem. Amikor menten az első olimpiámra, apuék belecsempésztek a könyvembe – akkor épp Sherlock Holmes-regényeket olvastam – egy cédulát. Azt írták rá: legyek büszke arra, hogy az olimpián képviselem a hazámat. Ez mindig bennem maradt.
Úgy érzem, a média túlságosan befolyásol. Nyilatkozol valamit, s bár jó esetben az a cikk teljesen korrektül jelenik meg, más lapok kiragadnak belőle két szót, s annak már hirtelen egész más jelentése lesz, mint a te mondandódnak eredetileg volt.
Soha nem gondolkodtam azon, hogy ha betöltöm a harmincat, akkor ez lesz, ha meg a negyvenet, akkor az. Nincsenek kiemelt születésnapok, mindegyik egyforma.
Egy sportoló életében benne van a siker és a vereség is. Aki nem él át kudarcot – vagyis inkább meghátrál a kihívás elől és nem indul –, nem igazán sportoló.
Én úgy vagyok vele, hogy ha valaki csinál valamit, azt akkor tudja jól és eredményesen csinálni, ha szeretetből és szívvel-lélekkel csinálja.
Ha valaki gyereket vállal és gyereket nevel, komolyan oda kell tennie magát, hogy mindent megadjon nekik. És itt nem az anyagiakra gondolok, hanem a szeretetre, a lelkiekre. Nehéz, hogy ne törjük le a szarvukat, de azért próbáljuk őket irányítani, az általunk gondolt helyes útra terelni.
Nem tetszik, hogy az emberek a gépekhez meg az okostelefonokhoz vannak kötve, hogy az emberi kapcsolatok is azon keresztül alakulnak. Egyre jobban elvész a személyes találkozás varázsa, egyre kevésbé figyelnek oda egymásra az emberek.
Előfordul, hogy találkozom valakivel, és az első perctől úgy érzem, már nagyon régóta ismerem. És van olyan, aki bármit tesz, nem tudom közel engedni magamhoz, mert kettőnk között húzódik egy gigantikus fal. Szerintem ez az előző életeinkre vezethető vissza.