1959. jan. 24. -
ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (…) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.
A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.
Ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit, az van Istentől. Isten lelke a szeretet, a bizalom, a hit, a kibontakozás, a győzelem lelke.
Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (…)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!
A kimondott szó önálló életet él, olyan hatást is kiválthat, amelyre a kimondó nem is gondolt volna.
A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá.
Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek.
Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik.
Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről!
A gyermekek nem olyanok, mint egy váza, amibe belerakom a virágot, és úgy rendezem, ahogy én akarom.
Elsősorban az a fontos, hogy a gyerekek jókedvűek, vidámak legyenek. Mit ér az élet, ha valaki belekeseredik?
Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.
A gyerekeket, az egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra, hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a sebzettebbel szemben.
Merjünk időt adni a létünknek, és hosszan nézni, ahogy ez a gyermek felnő, hogy ő is gyermeket vállal, és már mint nagyszülő megérezni a létnek a maga szépségét.
Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért.
Mindaz, ami igazán értékes az életünkben, ami az embert emberré teszi, azt a gazdasági válság, a pénzügyi összeomlás, mely országainkat érinti, nem tudja elvenni tőlünk.
Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
Azt hiszem, akkor lesz egy hegycsúcson igazán szép a kilátás, hogyha gyalog megyünk oda fel, megizzadunk, verejtékezünk és elfáradunk.
Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!
Boldog az az ember, aki szereti és tiszteli apját és anyját, mint ahogy a bimbó szereti a megtartó, tápláló gyökeret, mint ahogy a folyó szereti a forrást, mint ahogy a madár szereti a fészket, mert hatalmas nyugalom, béke, öröm és fény születik meg benne.
