Számomra Amerika az indiánokat jelenti. Ők már itt voltak, ez az ő országuk, és a fehér emberek nem többek birtokháborítoknál. Minden különösebb ok nélkül, csak azért, hogy pénzt csináljunk, házakat vegyünk, főiskolára küldjük a gyerekeinket meg ilyen szarságok miatt tönkretettük ennek az országnak a természeti kincseit. Amerika számomra az indiánokat jelenti, és kész. Egész egyszerűen nem izgat más, se a szakszervezetek, se a filmek, se Greta Garbo, se a Wall Street, se a slágerek, se New York zenés színházainak a világa sem pedig a Los Angeles Dodgers baseball csapat meccsei. Mindez szart se jelent nekem.
A végén már odáig jutottam, hogy elszakadtam mindentől és mindenkitől. Akkor láttam be, hogy nincs értelme ilyen messzire és ilyen gyorsan futni, ha a végén nem vár senki.
Az volt a probléma, hogy megpróbáltam meghatározni a szépséget. Most elfogadom olyannak, amilyen, legyen az bármilyen.
Mintha az egész vilgának ez lenne a rögeszméje: azt tanítják, hogy amikor felkelsz reggel, és elmész hazulról, le kell lomboznod valakit. Végigmész az utcán, és hacsak nem lomboztál le valakit, ne is menjél haza. Az egész világ egy nagy cirkusz.
Nem nevezem magam költőnek, mert nem szeretem a szót. Trapézművész vagyok.
Igazából nem reménykedem semmiben a jövőt tekintve. Remélem, hogy lesz elég csizmám, hogy tudjam váltogatni őket. Tulajdonképpen ez a lényeg, semmi több.
Ha nem lenne pénzem, járhatnék-kelhetnék úgy, hogy nem vesznek észre. Most pénzembe kerül, hogy észrevétlenül járhassak-kelhessek.
Végeztem az emberekkel. Könnyen rájuk lehet szokni, pont olyanok, mint a narkó. Ugyanúgy végeznek az emberrel. Ugyanúgy rothasztanak meg.
A művészet, ha van ilyen, a fürdőszobákban lelhető fel; ezt mindenki tudja.
Az embereknek, akik istent használják fegyverként, le kéne vágni valamijüket.
Ha festő akarnék lenni, lehet, hogy megpróbálnék olyan lenni, mint Van Gogh, ha színész, akkor meg mint Laurence Olivier. […] De nem lehet egyszerűen leutázozni valaki mást. Ha valakinek tetszik, amit más csinált, akkor leginkább azon kell igyekeznie, hogy az ember megtapasztalja azokat a dolgokat, amiket az a másik valaki.
Az igazán természetes dolgok az álmok, miknek természetét nem érheti el a romlás.
Az igazi nagy festmények nem a múzeumokba valók. A múzeumok temetők. A képeket az éttermek, az olcsó üzletek, a benzinkutak és a férfivécék falára kell akasztani.