Derék ember csak egyféleképpen lehet valaki, rossz ellenben sokféleképp.
Arisztotelész

151 idézet
i. e. 384. - i. e. 322.
görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára
Ha csak az érzékelt tárgy léteznék, akkor semmi sem volna, ha nem volnának lelkes lények, mert hiszen nem volna érzékelés.
Ha valami elmúlik, valami formában azért meg kell maradnia, s ha valami keletkezik, kell lenni, miből és ami által létrehozódik.
Ha minden igaz, amit az ember igaznak vél, s amit érzékei annak mutatnak, akkor mindennek egyszerre igaznak és hamisnak kell lennie. Mert sokan vannak egymással ellentétes véleményen, s azt hiszik, hogy mindazok tévednek, akik nem osztják a véleményüket.
Ha (…) mindenki beteg vagy bolond volna, és csak ketten-hárman lennének egészségesek vagy józan eszűek, az utóbbiakat tartanák betegeknek és bolondoknak, s nem az előbbieket.
Aki kételkedik, olyan, mint a lekötözött ember, – egy tapodtat sem tud tovább haladni.
Kérdés, hogy a jótevők azokat, akikkel jót tettek, miért szeretik inkább, mint a jótétemények élvezői őket; hiszen éppen az ellenkezője látszik igazságosnak.
Ha a fegyveresek nem boldogok, hát akkor ki más lehet az?
Az olyan, akinek számára semmi sem félelmetes, nem bátor, mert akkor lehetne bátor a kő is, meg a többi élettelen tárgy is. Szükséges tehát, hogy a bátor ember érezzen ugyan félelmet, de ennek ellenére megállja a helyét.
Az igazság kutatása egyrészt nehéz, másrészt meg könnyű. Jele ennek, hogy bár senki sem ragadhatja azt meg méltóképpen, nem is tévesztheti el teljesen, hanem ki-ki tud valami helyeset mondani, ami a dolog természetének megfelel.
A jónak az ellenkezője is megvan a természetben, mert nemcsak rend és szépség, hanem rendetlenség és rútság is van ott, és pedig a jónál több a rossz és a szépnél több a rút.