Sehol sem lehet oly gyorsan és kellemesen bizalmas viszonyba kerülni, mint utazás közben!
Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.
Mikor a természet megújhodik, megfiatalodik, felüdül, az emberben is új reményeknek, új óhajoknak kellene felbuzogni. Csakhogy az embert nehéz feltámasztani.
A tehetségtelen, de nagyravágyó embereknek nem marad más, mint ócsárolni az igazi tehetségeket.
Minden ember titkok leple alatt – mint az éjszaka leple alatt – éli valódi, igen érdekes életét. Minden egyéni lét titkon alapszik, a kultúrembernek részben talán ezért olyan fontos, hogy az egyéni titkot tiszteletben tartsák.
Az anyák szeretik az orvostudományt, hisznek benne, amikor a gyermekeik betegek!
Minél alacsonyabb rendű a szervezet, annál a kevésbé érzékeny, és annál gyengébben reagál az ingerre; minél magasabb rendű, annál fogékonyabb, és annál hevesebben reagál a külső valóságra.
Az olyan emberek, akik hivatalból kapcsolatba kerülnek mások szenvedéseivel, például bírók, rendőrök, orvosok, idővel a megszokás következtében annyira megedződnek, megkeményednek, hogy még ha akarnának, se tudnának másképpen bánni klienseikkel, mint ridegen és formálisan. E tekintetben semmiben sem különböznek a paraszttól, aki a hátsó udvarában birkát, borjút öl, és észre sem veszi a vért. Márpedig ha a bíró formálisan, lélek nélkül tekinti az egyént, nem sok kell hozzá, hogy egy ártatlan embert megfosszanak minden jogától és tulajdonától, és kényszermunkára ítéljék. Csupán idő kell hozzá: annyi idő, amennyi alatt bizonyos formalitásokat elvégeznek – s a bírót ezekért fizetik.
A különböző korszakok és országok zsenijei különböző nyelveken beszélnek, de mindegyikükben egy és ugyanaz a láng lobog.
Egyedül vagyok, nem melegít senkinek a szerelme, fázom, akárha a föld alatt élnék, bármit írok is, mind száraz, fásult és komor.
Az esti csöndben, mikor az ember csak a homályos ablakot látja, mely mögött lassan-lassan álomba merül a természet, a külső világ, mikor csak idegen kutyák rekedt ugatását és idegenek harmonikájának gyönge nyöszörgését hallja, nehéz másra gondolnia, mint távoli, meghitt fészkére. Aki már volt zarándokúton, akit a szükség, a kényszer vagy a sors szeszélye elszakított otthonától, övéitől, az tudja, milyen hosszú és fárasztó szokott lenni a csöndes falusi est idegen tájakon.
A bor meg a dohány elmossa az egyéniséget. Egy szivar vagy egy kupica vodka után te már nem te vagy, hanem te plusz még valaki; szétfoszlik az éned, és már úgy viszonyulsz magadhoz, mint harmadik személyhez.