Nem sétálhatsz el a problémák elől. Nem futhatsz soha elég gyorsan, hogy teljesen lehagyd őket.
Alyson Noel
1964. december 3. -
amerikai író
Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.
A mosolyától kitisztul az ég, és minden kételyemet elfújja a szél.
Akkor találkozunk azokkal, akikkel találkoznunk kell, amikor megfelelő rá az idő.
Minden élőlény, a növényektől az állatokon át a bolygót benépesítő emberekig mind kapcsolatban állnak. Mind egyek vagyunk.
A tetteink azok, amelyekre sokáig emlékeznek majd, miután mi nem leszünk.
Csak a szeretet gyógyít. A harag, a bűntudat és a félelem csak pusztítani képes.
Biztosan élhetett volna másképp, hozhatott volna jobb döntéseket, ha valaki megmutatta volna neki az utat. De amit te sem birtokolsz, azt magad sem adhatod tovább.
Még ha ez az élet nem is az, amit szeretnék, attól még igenis lehet értékes.
Valami emlékezeteset kellene csinálnod. Rendesen meg kell ünnepelni minden születésnapot, mert sosem tudni, még hány lesz.
Nem mindig igaz, hogy az egyik jobban szereti a másikat. Ha két ember igazán egymásnak van teremtve, egyformán szeretik a másikat. Másképp, de egyformán.
A legjobban úgy kezelheted az örökkévalóságot, ha csak egy napot élsz egyszerre.
A megbocsátás gyógyít. Főleg, ha magadnak bocsátasz meg.
Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek.
Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.
Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő, mert csendbe burkol, ha azt hittem, felülmúlhatatlan, ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet, nos a csókja… a csókja nem is evilági. Bár szakértő nem vagyok, mivel csak néhány sráccal csókolóztam őelőtte, lefogadom, hogy egy ilyen csók, ez a csók, ez a tökéletes és páratlan csók csak egyszer akad egy életben.
Amikor mellém bújik, nem húzódom el. Csak lehunyom a szemem és hagyom, hogy a fájdalma átfolyjon rajtam, és keveredjen az enyémmel, nyers, mély, végtelen fájdalom. Összeölelkezve sírunk, beszélgetünk, ahogy már rég kellett volna tennünk. Ha közelebb engedtem volna magamhoz. Ha nem löktem volna el.
Az otthon ott van, ahol megteremtem magamnak.
Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok.
Normálisnak lenni nem minden, ha egyszer felfedezted, milyen másnak lenni.