Mindig mindenkinek megy a saját filmje a saját fejében. Az nagyon ritka az ember életében, amikor megszűnik a saját filmed. Szerelmeknél szokott lenni, de akkor is nagyon rövid ideig.
Ha megnézed, ma nagyon kevés olyan helyzetbe keveredsz az életedben, a munkádban vagy a kommunikációdban, amikor valóságosan vannak egy szituációban jelen az emberek. Mindenki résen van, hogy amit mondok, az vajon mit jelenthet, ki hallja, milyen hangsúllyal mondom, kinek fogja továbbadni… mindenki résen van.
Néha nagyon csinálom a karácsonyt, más években nagyon nem. Hangulatfüggő. De a csöndjét mindig meg tudom élni.
A valóban mélyen hívő emberek soha nem döngetik a mellüket. Nekik nem az a fontos, hogy más mit mond valódi hitnek, hanem az, hogy az alapvető bibliai értékeket, az önzetlenséget, a szolidaritást vagy a szeretetet betartsák és eszerint éljenek embertársaikkal. Magyarországon a kereszténységet pajzsként tartják fel, erre hivatkozva lehet azt mondani, hogy üldözöd a keresztényeket, ha valamivel nem értesz egyet. Pedig baromi nagy tévedés azt gondolni, hogy egy keresztény ország olyan, mint a miénk.
(2023. május 5. – 24.hu interjú részlet)
Minden információátadásban hiszek. Semmi se legyen elhazudva, sem elmanipulálva, sem elhallgatva. A személyiség attól lesz személyiség, hogy minél több mindent lát a világból, és ez által kialakítja a saját hozzáállását.
Úgy nem lehet semmit se csinálni, hogy hogyan ne. Úgy lehet, hogy hogyan igen.
Ha az ember bárkinek a sorsát megkaparja, nagy történetek jönnek elő.
A hagyomány alap, de ha a hagyomány nem nyitott a valóságra, akkor az egy halott kultúra lesz. Az új, ami megtagadja a múltat, az is gyökértelen, halott kultúra lesz.
A tolerancia fogalmának meg se kellett volna születnie. Ha jó szándékkal és kíváncsisággal fordulsz a másik felé, ami szerintem az élet alapja, akkor nincs külön arra szükség, hogy toleráld.
A normális emberi viselkedés nem azon múlik, ki milyen istenben hisz, milyen a világnézete. Valószínűleg az embert kell újraépíteni magunkban, hogy a másikban is meglássuk az embert.
A párbeszéd a kíváncsisággal kezdődik, a tisztelettel a másik iránt.
Semmi nem írhatja felül az életet, a kapcsolatodat a gyerekeddel, de azt sem, kikkel élsz együtt. Semmi. Sem a hit, sem az ideológia, sem a politika, sem a tradíció. Pontosabban: a szeretet az, amely mindent felülír.
Az ember csak saját magának rontja el az életét, ha egyfolytában azt sulykolja, hogy az mennyire nem jó.
Ha nem tudjuk lerakni a múltat, akkor se jelenünk, se jövőnk nincs.
Az interjúhoz két ember kell. Két egyenrangú ember. Függetlenül az Oscar-, Nobel- és egyéb díjak számától.
Amikor reggel felébredek és amikor este lefekszem, a világ omlik rám attól, hogy máshol vagy.
Az európai kultúra alapköveként emlegetett Biblia semmi másról nem beszél, mint a szeretetről. Arról a szeretetről, ami nehéz, nem arról, ami könnyű, amikor a szeretet tárgya úgy viselkedik, ahogy nekem tetszik, azt mondja, amit én akarok, hogy mondjon, úgy szeret, ahogy nekem tetszik. Így könnyű szeretni, hiszen a szeretet nem a másikról szól, hanem rólam, akinek elvárásai vannak, hogy miként és hogyan kell működnie a másiknak, hogy az normális legyen.
Nem foglalkozom azzal, hogy ki kit és hogyan szeret, legfeljebb irigylem az összetartozást, a szenvedélyt, a két ember között létrejövő összhangot, a messziről sugárzó erőt és a szeretetet.
Minden olyanhoz fontos csatlakozni, ami arról szól, hogy egyenrangú félnek tekintsünk minden másik embert.