Ő megértette, hogy a változásokhoz való sikeres alkalmazkodás az Új iránti lelkesedéssel kezdődik.
Minden változásnak és megújulásnak önmagamnál kell elkezdődnie.
De aztán megváltoztam, mert volt kiért jobbnak lennem.
Megváltoztam. Nem örülök neki! Eddig kiismertem magam magamon. Most már nem.
Megváltoztam. Érzem a zsigereimben. Hirtelen másmilyennek látom a világot. Élesebbek a körvonalak, mélyebbek a színek, erősebbek az illatok.
Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem.
Már túlságosan régóta vagyok gonosz, nem hiszem, hogy tudok változtatni ezen.
(John Kreese)
A magyarokat sajnos, az jellemzi, és ez sok, külföldön tett utazásom során megerősítést nyert, hogy változásellenesek, és sokszor mintha az a szó, hogy változás, már önmagában sok emberben riadalmat kelt. Pedig mindig cselekedni kell, a cselekvés pedig sokszor éppen változással kezdődik.
A spirituális átalakulás, vagyis a személyiség és a tudat alapvető megváltozása csak egy archetípus fontos megjelenésekor következik be.
Ha elfogadom a változást, ki lesz az, aki folytatja az utat? Én, vagy valaki egészen más?
A változás gyönyörű; általa válhatsz egyre tapasztaltabbá, egyre tudatosabbá és egyre érettebbé.
A változás olyan, mint a napsütés. Lehet barát vagy ellenség, áldás vagy átok, hajnal vagy alkonyat.
Szükségünk van új élményekre. Valamit megpendítenek a lelkünk mélyén, fölráznak minket. Változás nélkül az, ami bennünk szunnyad, csak ritkán ébred fel. Az alvónak fel kell ébrednie.
Ahogy az ember is akkor változik, amikor valami nagy trauma éri, talán a társadalom is így működik. Akkor kapunk észbe, amikor elmegyünk a falig, amikor már fáj, és akkor próbálunk csak változtatni.
Szerintem drámai változás előtt áll a világ, amit nemcsak a mesterséges intelligencia és a klímaválság okoz, hanem az a fajta túlpörgés, amit az elmúlt húsz-harminc év hozott, mind a technológiában, mind a fogyasztásban. Hamar eljöhet az idő, amikor meg kell tanulnunk lemondani bizonyos dolgokról, és azt nem veszteségként lenne jó megélni, hanem jól felfogott önérdekként.
Belül kell változnunk ahhoz, hogy tartósan megmaradhasson valami „nálunk nagyobb” az életünkben. Belül kell először nagyobbá válnunk. Belül kell készen állnunk arra, hogy be tudjuk fogadni a változást, amit áhítunk.
Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásra.
Ahhoz, hogy a világ megváltozzon, előbb a magaddal való kapcsolatodnak kell megváltoznia.
Ha le akarunk térni az életről való megszokott gondolkodásunk jól kitaposott ösvényéről, és új paradigmákat akarunk magunkévá tenni, az eleinte minden bizonnyal természetellenes érzés lesz. Őszintén szólva, erőfeszítés kell hozzá – ami nem kényelmes. Hogy miért? Mert ha változunk, már nem érezzük magunkat önmagunknak. Én tehát azt tartom géniusznak, aki kényelmetlenül érzi magát, de ezzel ki tud egyezni.
