Minél gazdagabb a fantáziavilág, amiben élsz, annál fájdalmasabb az elkerülhetetlen összeütközés a valósággal.
A társadalomtudományok által használt fogalmak csupán ideáltípusokat fejeznek ki, amelyek sosem felelnek meg a konkrét valóságnak, nem mutatják ki a valóság valódi struktúráját, és annál kevésbé tehetik ezt, mert nem létezik „világész”, egy mindent megoldó nézetrendszer.
„Megismerhetjük-e” ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!
Ami megtörténhet, az előbb-utóbb megtörténik, s hogy a művészet nemcsak tükrözni, de überelni sem képes a valóságot.
Abban reménykedtem, hogy az olvasás kiragad a valóságból, és a könyv segítségével egy sokkal derűsebb világba csöppenhetek.
Ha belegondolunk, úgyis csak annyit tehet minden tudós, hogy felemeli a világunk valóságát elfedő fátyol egyik apró csücskét, majd megpróbálja a látottakat szavakba önteni, amin az emberiség többi része törheti a fejét.
A mátrix mindenütt van, körülvesz minket. Még most, ebben a szobában is. Azt látod, ha kinézel az ablakon, vagy ha bekapcsolod a tévét. Mindig érzed…mikor munkába mész, vagy épp templomba, mikor befizeted az adót. Ez a világ, mellyel eltakarják a szemed elől az igazságot.
Volt már olyan álmod, amiről biztosan érezted, hogy valóság? Mi lett volna, ha képtelen vagy felébredni belőle? Hogy különböztetnéd meg az álomvilágot a valóditól?
Mi a valóság? Hogy határoznád meg? Mivel? Ha arról beszélsz, amit érzel, amit szagolsz, ízlelsz, látsz, a valóság csupán. Az agyad által megfejtett elektromos jelhalmaz.
A puszta megfigyeléssel megközelíthető valóság csak egyik fele a teljes valóságnak; a valóság másik fele az emberi szellem tartalma.