A fizika törvényei valójában meghatározott tények és adatok általánosításának a lehető legegyszerűbb és legrövidebb megfogalmazásai. Nem szabad azonban azt hinni, hogy a tudományok egy adott fejlettségi fokán megfogalmazott elméleti fizikai törvények rendszere abszolút pontos, befejezett, további általánosítást már nem igénylő egész. Ezek a törvények csak megközelítően tükrözik az objektív valóságot, pontosításuk és általánosításuk nemcsak lehetséges, de szükséges is.
Kimerült vagy és csüggedt. Miért is ne volnál? Természetesen kimerítő az, hogy folyton ésszerűen akarsz átlátni egy olyan világegyetemet, amelyet senki sem szánt ésszerűnek.
A világ olyanná lesz, ahogyan azt szemléljük. Csak a morcos arcokat veszed észre, a mosolyokat nem, vagy fordítva. A valóság tükröt tart eléd, amelyben magadat látod.
Minél gazdagabb a fantáziavilág, amiben élsz, annál fájdalmasabb az elkerülhetetlen összeütközés a valósággal.
A társadalomtudományok által használt fogalmak csupán ideáltípusokat fejeznek ki, amelyek sosem felelnek meg a konkrét valóságnak, nem mutatják ki a valóság valódi struktúráját, és annál kevésbé tehetik ezt, mert nem létezik „világész”, egy mindent megoldó nézetrendszer.
„Megismerhetjük-e” ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!
Ami megtörténhet, az előbb-utóbb megtörténik, s hogy a művészet nemcsak tükrözni, de überelni sem képes a valóságot.
Abban reménykedtem, hogy az olvasás kiragad a valóságból, és a könyv segítségével egy sokkal derűsebb világba csöppenhetek.
Ha belegondolunk, úgyis csak annyit tehet minden tudós, hogy felemeli a világunk valóságát elfedő fátyol egyik apró csücskét, majd megpróbálja a látottakat szavakba önteni, amin az emberiség többi része törheti a fejét.
A mátrix mindenütt van, körülvesz minket. Még most, ebben a szobában is. Azt látod, ha kinézel az ablakon, vagy ha bekapcsolod a tévét. Mindig érzed…mikor munkába mész, vagy épp templomba, mikor befizeted az adót. Ez a világ, mellyel eltakarják a szemed elől az igazságot.