Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tűnődik, vajon ő is megőrült-e.
Amit magasabb rendű belső énünk hinni akar, az valóság. Tudatunk aztán nem nyugszik addig, amíg szavakba nem önti.
Ha fejben olyannak látod magad, amilyennek a valóságban is lenni szeretnél, akkor egy idő után a valóság igazodik ahhoz, amit belül látsz.
A valósághoz mérten minden tudományunk primitív és gyerekes dolog – és mégis ez legnagyobb értékünk.
Az egész mindenség nem más, mint Isten gondolata.
Minél alsóbb szinten áll valaki intellektuális tekintetben, annál kevésbé rejtélyes számára a létezés; úgy tűnik neki inkább, hogy mindaz, ami van, és úgy, ahogy van, magától értetődő.
A dolgok nem objektív valóságuk szerint tesznek bennünket boldogokká vagy boldogtalanokká, hanem a róluk alkotott szubjektív képzetünk.
Az ókori világ egész hagyománytárában nem legendákról, mítoszokról vagy fantáziadús mesékről kapunk tudósítást, hanem egy az idő tájt meglévő realitásról. Az a távoli valóság azonban más szemszögből tekintve is megerősítést nyer: az idő múlásától.
Úgy hiszem, mindaz, amit az öt dimenzióban fizikailag létezőnek és tapinthatónak ismerünk és gondolunk, voltaképpen egy egyidejűleg létező, nehezebben megfogható és láthatatlan energia megnyilvánulása. A szellem nagyobb frekvencián rezeg, mint a fizikai dimenzió, és ennél magasabb rendű valóság. A szellem életként mutatkozik meg a formán át.
A valóság és az álvalóság, az igazság és az áligazság úgy csúszott egymásba napjainkban, mint korábban soha.
Ha az ember szerencsés, egyetlen fantáziaképe milliónyi valóságot képes átformálni.
Ez egy kemény univerzum. A társasági máz miatt szelídnek tűnik, de csak a tigrisek élnek túl, és még nekik is nehéz dolguk van.
A forrás, amelyből a világ és az elme kiemelkedik,és amelyben megpihen, a Valóság nevet viseli. Ez nem születik, és nem is múlik el.
Olyannak látni a dolgokat, amilyenek, és nem ragaszkodni semmihez. Vakarjuk le létünkről a rárakódott koszt, és fedezzük fel a valóságot a maga meztelenségében! Dobjuk le az előre kialakított vélemények és következtetések igáját, és nyissuk meg magunkat mindenki és minden előtt, ami jön! Légy higgadt szemlélője mindannak, ami történik körülötted! Akkor egyszerűen csak látni fogsz, és ebben meg fog jelenni az egész, nem csak egy rész.
Aki a kelleténél nagyobb figyelmet fordít az érzékelhető dolgokra, az korlátozva van a gondolkodásban.