A tömeg hisz, és nem gondolkodik.
Társadalom idézetek
A kezdetektől azt tanítják nekünk, hogy támogassuk a bennünket kizsákmányolókat és szerintem itt az ideje változtatni a dolgokon.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
Nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély.
Kétségtelenül eljön majd az az idő, amely a föld hozama további fokozásának ellehetetlenülése következtében az emberiséget szaporodása megszüntetésére fogja kényszeríteni, és vagy a természet fog az emberiség segítségére sietni, vagy pedig az emberiség maga fogja a szükséges korlátozást természetesen megfelelőbb eszközökkel keresztülvinni.
Minden világnézetnek csak akkor lehet kilátása a győzelemre, hogyha az új tanok képviseletét és terjesztését széles tömegek vállalják és készek azokért harcolni is.
Nem szabad elfelejteni, hogy az emberi lét legfontosabb célja nem egy államnak, még kevésbé egy kormánynak a fenntartása, hanem a fajfenntartás kell, hogy legyen. Ha tehát ezt fenyegeti veszély, akkor a törvényesség kérdése csak alárendelt szerepet játszik. Ebben az esetben, ha az uralkodó hatalom ezerszer is „törvényes” eszközöket használ tevékenységéhez, az elnyomottak létfenntartási ösztöne legteljesebb jogot ad bármilyen fegyver használatára.
Amint a felekezeti hovatartozás csak nevelés eredménye, és az emberben csak a vallásosság szükséglete jelentkezik élő valóságként, éppen úgy a nagy tömegek politikai gondolkodásmódja is gyakran egészen hihetetlenül kitartó és alapos lelki és szellemi megdolgozás eredménye. E politikai nevelés oroszlánrésze amelyet ebben az esetben a propaganda szóval fejezhetünk ki legtalálóbban a sajtót illeti. Az gondoskodik elsősorban erről a „felvilágosító” munkáról, és ezzel mintegy a felnőttek iskoláját teremti meg.
A szociáldemokrata pártot nagy tömegtüntetések alkalmával mint néző ismertem meg, anélkül azonban, hogy csak a legkisebb betekintést is nyertem volna híveik gondolatvilágába, alapvető
tanaikba. Most egy csapásra megismertem nevelésük eredményeit és „világnézetüket”. Amihez egyébként évtizedekre lett volna szükség, azt én néhány rövid hónap alatt megértettem. Megismertem az erény álarcába rejtőzködő, felebaráti szeretettel övezett pestist, amitől az emberiségnek mielőbb meg kell szabadítania a földet, mert különben a föld szabadul meg az emberiségtől.
A szegény megőrizheti vele született nemes érzületét, a koldus soha.
Az emberiség tönkreteszi a vizet, a levegőt, a földet. Nem is értem, hogyan történhetnek meg ilyen dolgok a XXI. században. Eluralkodik a világon harácsolás és a hálátlanság. Tehetetlenek vagyunk, és az a borzasztó, hogy akarat sincs nagyon az emberekben a helyzet megváltoztatására.
A szocialista tudat fejlődése nyomán ma már maguk a tömegek sürgetik a magasabb, szocialista erkölcsi követelmények határozottabb érvényesítését, a társadalomellenes önzés és magatartás bírálatát és leküzdését, és ha az olyan természetű is, büntetését.
(Kádár János, a Központi Bizottság ünnepi ülésen, a párt megalakulásának 50.évfordulóján, 1968.november, 265.o.)
A sokaság szinte mindenről, de leginkább a boldogságról meggondolatlanul beszél.
Irigység, átok és félelem szomorú tükréből mosolyog az uralkodó fensége – könnyek, szitkok és kétségbeesett jajok szörnyű lakomáin dőzsölnek a dicsőített boldogok, ezektől megrészegednek és úgy támolyognak át az örökkévalóságba, Isten trónja elé.
Mennél több feszültséget, megkötöttséget és leigázottságot teremt a lelkekben korunk pillanatnyi érdeke, annál sürgetőbbé válik az igény, hogy a megkötött lelket fölszabadítsa, és a politikailag megosztott világot az igazság és szépség zászlaja alatt újraegyesítse egy általános érdek, amely a tisztán emberi, a kor minden befolyásától mentes valósághoz fűződik.
Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.
Úgy gondolom, hogy a bulvár egy nagyon sötét civilizációs defektus. A kultúránk betegségének egyik súlyos tünete.
