Minden kiválóbb ember, aki nem tartozik az emberiségnek a természettől oly mostohán megáldott öthatodához, csak nehezen lesz szabad negyvenedik életéve után az embergyűlölet némi árnyalatától. Amint természetes is, magáról másokra következtetett és lassanként kiábrándulva belátta, hogy az emberek vagy az ész vagy a szív tekintetében, legtöbbször pedig mindkettőben hátralékban vannak. Ezért hát szívesen elkerüli mások társaságát.
Sajnos úgy látszik, itt most már hozzá kell ahhoz szokni, hogy az emberek jelentős része abból merít erőt, hogy negatív energiát bocsát ki, és nem a fejlődésre, az önfejlesztésre, netán tettekre, hanem a véleményezésre meg a posztolgatásra koncentrál.
A helyzet mostanra odáig fajult, hogy több focista meg filmcsillag nevét tudjuk felsorolni, mint ahány madárfajt meg tudnánk nevezni.
A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi.
A nép életéből lassan, de kérlelhetetlenül írja a hagyományt maga az élet. Ezzel szembeszállni, egy természetes történeti folyamat elé gátat vetni: hiábavaló törekvés volna.
Ha Trianonnál nem csatolják el az ország akkori területének kétharmadát, akkor most több nyersanyagunk és még több szociális problémánk lenne, kisebbségeink küzdenének az autonómiáért, mi meg berzenkednénk az ellen, hogy románul, szlovákul, horvátul cseverésszenek, és jelentős összegeket kelljen fordítani anyanyelvi iskoláztatásukra.
Van néhány ember, akiket szívesen kivinnék Afganisztánba. Ettől idősebbnek fogok tűnni a koromnál, de szerintem újra be kéne vezetni a sorkatonai szolgálatot. Mindenkinek nagyon jót tenne: az összetartozás, a bajtársiasság, a fegyelem. Az élet a legtöbbünk számára túl könnyű, túl idilli, túl kényelmes.
Ha a népnek természeti joga és szabadsága meg nincs, akármit mesterkélünk rajta, sohasem lesz, nem lehet azzá, amivé lennie kell vala. Ha kényelmesebb fogházakat építünk neki, ha legüdvösb büntetőtörvényt alkotunk számára, ha selyembe és bíborba öltöztetjük, ha minden tudományt tölcsérrel fejébe öntünk, szóval akármit teszünk vele, rabszolgacsorda lesz.
A nagyok. Mik ők a polgári társaságban? Mi teszi őket nagyokká? Címük? Gazdagságuk? Tudományuk, erényük? A józan ésszerű társaságban a polgári címen kívül más nem lehet, hogy egyik vagy másik gazdagabb, azért nagyobb-e a többinél? Ha valaki több tudománnyal bír, abbúl következik-e, hogy több joga is van? Az erényes? Az igaz erény magában találja jutalmát, s nem kívánhatja polgártársai rovására mentességét, különben nem volna erény.
A legtisztább vallás, a legszentebb törvények semmit sem érnek, ha csak ki-ki a maga kötelességét nem teljesíti.
De bohók is vagytok egyszersmind, azt hivén, hogy az emberek mind azt nektek elhiszik, mit velök elhitetni akartok.
Tehát még a nép nem érett meg. Mik azon jelek, melyekbűl majd megismerhetni, hogy a nép megérett? Adózni, munkálkodni, az egész társaság terhét vinni, ezekre már megért, ezelőtt már néhány ezerrel érett meg. De kérdem, nem sokkal könnyebb-e a készet költeni, mint beszerezni? Hát a készet éldelni, más véres verejtékéből dobzódni oly nagy tökéletesség-e, hogy arra a nép több ezred óta sem bírt megérni?
A cenzúra nem egyes embert öl, hanem az egész emberiség lelkét öli, legalább szándékozik ölni, de testileg is milliókat öl; mert ki képes fölszámlálni, hány ember lett a cenzúra által elnyomott jog és szabadság nélkül nyomor áldozatja?!
Mert ahol szolgalélek nincs, zsarnok nem támadhat.
Ha a jövőben le is táborozunk a Marson, egyáltalán nem mennyországot építünk majd; rövid idő elteltével egymással civakodó törzsekre szakadunk, és háborúkat fogunk folytatni. Nem a marslakókkal, hanem egymással. A bennünk fortyogó nyughatatlanságtól hajtva előbb-utóbb kimerítjük, kizsigereljük azt a bolygót is, hiszen mindig kint keressük a megoldását annak a problémának, ami igazából legbelül van.
(Vona Gábor: Mondj igent az emberre, 14.old.)
Egy rendszer alapvetően nem a szavazatokból tartja fenn magát, hanem a fejekben alakul ki, és ha már kialakult, akkor ott kell valamilyen változást elérni.
Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha sem tettem, s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót, mint a XIX-ik század embere szégyellem, mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.
Nem egyedül a nyelv teszi a nemzetet! Az érdekek közössége; a történelem közössége, a jogok és kötelességek közössége, s főleg az intézmények közössége az, mi összefűzi a népséget.
Könnyű azt mondani: a „nép”, de a nép nevével sok ember visszaél. Egy embernek szava nem a nép szava, s aki néhány ember szavára hivatkozik, ne vegye szájára a nép nevét.
A vita a társadalmi fejlődés nélkülözhetetlen hajtóereje.
