Az életfordulók megszentelése és megünneplése nem azért volt fontos, hogy a rokonok, szomszédok, falubeliek tudomást szerezzenek róla, hanem azért, hogy az ünnepelt – például a felnőtté váló legény vagy leány – maga is jól el tudja különíteni az egyes életszakaszokat. Tudjon róla, hogy mit hagy maga mögött, miképpen arról is, hogy hová tart, és ott mire számíthat.
Annyira szeretem anyát! Nem érdekel, hogy nyálasan hangzik. A következő születésnapomon szerintem én fogok ajándékot venni neki. Szerintem ez lenne a jó szokás. A gyerek kapjon mindenkitől ajándékot, de az anyukáját ő lepje meg ajándékkal, mert az anyukája is ott volt, amikor megszületett.
Minden évünk: egy életkör. Egy gyűrű az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk – ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk.
Nem értem a születésnapokat… A buli, a dal. Még egy életben töltött év ünneplése valahogy olyan erőltetett.
Ötven esztendő még nem a vége, hanem a fele az életnek.
Mire az ember 50 éves lesz, addigra a happy és a birthday eltávolodik egymástól!
Valójában az egész emberi civilizáció is csupán egy múló pillanat a világegyetemben. Miért kellene a születésnapot a többi hétköznap közül ajándékokkal és ünnepléssel kiemelni?
Rohadtul éreztem magam a bőrömben. Még kólát inni se volt kedvem. Megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy ez a nap semmivel se inkább a születésnapom, mint a tegnapi vagy a holnapi, és hogy különben is, a születési-dátum-ügy, ez úgyis csak kollektív szerződés.
A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
(…)
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.
Ha bárki is arcodba bámul,
És bárhogyan ítéli meg –
Hogy mennyi ráncod van, ne számold,
És valld be minden évedet.
Az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka.
Azt a napot ünnepeljük, amikor életünk részévé vált. Végül mi másról szólhatna egy születésnapi ünnepség?
Évente legalább egyszer kívánhatunk valamit a szülinapi gyertyák fölött. Egyesek többet is bevetnek. Szempillákat, szökőkutakat, szerencsecsillagot, és néhanap egy ilyen kívánság valósággá válik. És aztán? Olyan jó, mint gondoltuk? Sütkérezünk a boldogság meleg fényében? Vagy csak ráébredünk, hogy még hosszú a be nem teljesült kívánságaink listája?
Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani.
A születésnap az ember legbensőbb magánügye. Pláne, ha női ember az illető! Saját gyérülő hajad, hulló fogad, hanyatló látásod kössön le! Az én születésnapom rajtam kívül kizárólag a gerontológusomra tartozik!
Ha két ember az ötvenedik születésnapját ünnepli, akkor lehet, hogy egyikük minden további nélkül kétszer annyi élményre tekinthet vissza, mint a másik. Élete nem csak színesebbnek, de kétszer olyan hosszúnak is tűnhet.
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.
Születni és meghalni lehet egy nap alatt – de élni nem.
