Szerencsével minden sikerül, nem kell hozzá sem ész, sem ügyesség. Ellenben, ha Isten őrizz, nem kedvez a szerencse, akkor óbégathatunk, ahogy akarunk, ha megpukkadunk is, annyit használ, mint a tavalyi hó.
Akinek a szerencse van megírva, ahhoz az magától is eltalál.
A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.
Balszerencséje mindenkinek lehet, de csak okos emberek tudnak belőle hasznot húzni.
Maga még sohasem érezte, milyen öröm és dicsőség, ha valamire ráhibázunk?
A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.
Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!
Ha a szerencse kopogtat, mindig nyiss neki ajtót.
Muszáj hinnünk a szerencsében. Egyébként mi mással magyarázhatnánk azok sikereit, akiket nem szeretünk?
Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól… Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül.
Szívünknek időt kell hagyni, s eszünket nyitva kell tartani oly tapasztalt emberek tanácsai előtt, akik okos tervvel gondoskodnak szerencsénkről.
A szerencséhez az is hozzátartozik, hogy az ember felismerje, amikor az útjába kerül.
Nem tudja becsülni a szerencsét, ki nem volt soha szerencsétlen.
A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer.
Végül is majdnem minden rajtunk múlik. Majdnem. De a szerencsének is adjunk egy kis esélyt.
Az igazán szerencsés embert a sors szeszélye nem azáltal teszi kiváltságossá, hogy eleve veszélytelen röppályákra vezérli, hanem olyan módon, hogy mindig csak egyetlen hajszállal téríti el a személyes tragédiák fertőzött gócaitól.
– Rád őrangyal vigyáz.
– Nem hiszek az angyalokban (…). Abban hiszek, hogy én vagyok a saját szerencsém kovácsa!
Az emberek, kiknek homlokán az égi jel tükrözik, mely mutatja, hogy az istenek pártfogolják őket, csakugyan kiválasztott lénynek érzik magukat, s a módban, ahogy a világ elé lépnek, van valamilyen hiú biztonság.
Az élő még bízhat a szerencsében, de a halott csak halott marad.