Balszerencséje mindenkinek lehet, de csak okos emberek tudnak belőle hasznot húzni.
Szerencse idézetek
Maga még sohasem érezte, milyen öröm és dicsőség, ha valamire ráhibázunk?
A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.
Ha sikerülne palackoznunk a balszerencsédet, valóságos tömegpusztító fegyverre tennénk szert!
Ha a szerencse kopogtat, mindig nyiss neki ajtót.
Muszáj hinnünk a szerencsében. Egyébként mi mással magyarázhatnánk azok sikereit, akiket nem szeretünk?
Szerencse és Siker bennünk vannak. Kell, hogy tartsuk őket: erősen, mélyen. Mihelyt itt benn valami kezd lazulni, engedni, kifáradni, tüstént minden felszabadul körülöttünk, ellenáll, szembeszáll, kivonja magát befolyásunk alól… Akkor jön egyik a másik után, vereség vereségre következik, s az ember elkészül.
Szívünknek időt kell hagyni, s eszünket nyitva kell tartani oly tapasztalt emberek tanácsai előtt, akik okos tervvel gondoskodnak szerencsénkről.
A szerencséhez az is hozzátartozik, hogy az ember felismerje, amikor az útjába kerül.
Nem tudja becsülni a szerencsét, ki nem volt soha szerencsétlen.
A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer.
Végül is majdnem minden rajtunk múlik. Majdnem. De a szerencsének is adjunk egy kis esélyt.
Az igazán szerencsés embert a sors szeszélye nem azáltal teszi kiváltságossá, hogy eleve veszélytelen röppályákra vezérli, hanem olyan módon, hogy mindig csak egyetlen hajszállal téríti el a személyes tragédiák fertőzött gócaitól.
– Rád őrangyal vigyáz.
– Nem hiszek az angyalokban (…). Abban hiszek, hogy én vagyok a saját szerencsém kovácsa!
Az emberek, kiknek homlokán az égi jel tükrözik, mely mutatja, hogy az istenek pártfogolják őket, csakugyan kiválasztott lénynek érzik magukat, s a módban, ahogy a világ elé lépnek, van valamilyen hiú biztonság.
Az élő még bízhat a szerencsében, de a halott csak halott marad.
A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke.
Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.
