A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény – bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.
Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni, értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.
A jelesebb születésnapok egyben visszatekintő, összegző szerepet is kapnak.
Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel.
Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
És akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.
Talán a szerelem egy döntés, az, hogy adunk egy esélyt valakinek, és nem rágódunk azon, hogy ad-e valamit cserébe, vagy bántani fog-e, vagy ő-e az igazi. Talán a szerelem nem csupán megesik velünk, talán a szerelmet is választani kell.
A szerelem nem mindig villámcsapás, néha inkább döntés kérdése.
Az ifjúkori szerelemhez nincs fogható. Erőt ad olyan dolgokhoz, amikhez különben nem lenne bátorságunk. Sebezhetővé tesz, és arra buzdít, hogy tárd ki a szíved, hogy többet adj, mint valaha, hogy szerelmes versekbe illő, szívből jövő érzelgősségeket mondj. A szerelem minden mást feledtet, kivéve a szerelmet, azt az egyetlen dolgot, amiért érdemes élni, szerelmed tárgyát. A szerelemtől ihletve hegyeket mozgatunk meg, nagyszerű dolgokat teszünk, de el is vakíthat minket, hogy elfelejtünk mindent és mindenkit, még önmagunkat is.
A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak.
Ha majd egyszer lesz egy nő, akit szeretsz, bármi történjék is, ne ríkasd meg. Mert azt előbb-utóbb meg fogod bánni. Nagyon.
A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hűségre.
A fiatalembereknél a szerelem legtöbbször nem egyéb, mint étvágy, ha kielégült, megsemmisül.
A szerelemben a kényesség, az árnyalatosság, az érzelmi választékosság és csaknem az észrevehetetlenségig finom figyelmesség csupán a férfiak kiváltsága.
A legtöbb férfi aprólékos részletességgel tud beszélni a nőről, akit használ, ámde nem szeret. Mihelyt szerelmes lesz, tekintete elbutul, szava elapad. Himnuszt költ a kedvesről, csakhogy ezt már magába zárja. E gondolatokhoz illetéktelen az idegen fül.
A szerelem a nőt ravasszá teszi, a férfit együgyűvé.
Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni – mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének.
Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.
Hiszek a szerelemben. Mi másért vetettem volna bele magam olyan gyakran? Soha nem tartott sokáig, és ilyenkor a szívem megszakadt, vagy bezárult. De ez nem akadályozott meg abban, hogy legközelebb újra megnyissam. Aztán újra és újra.
Félelem és szerelem elválaszthatatlan volt. Ha az ember egyszer megengedte, hogy szeressék, sebezhetővé válik, és a sebezhetőség félelemhez vezet.
